Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
A londoni védelmi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint a központ – amelynek működéséhez a brit kormány három évre szóló finanszírozást nyújt – lehetővé teszi, hogy az élenjáró technológiát alkalmazó brit hadiipari és innovációs vállalatok bővíthessék az ukrán fegyveres erők felszerelését célzó tevékenységüket.
Ez is érdekelheti
Ahol a jó bor és a jó zene összefut: Glass of Jazz Big Band Szeged!A tárca szerint az ukrán fővárosban nyíló üzleti létesítmény Nagy-Britanniában is hozzájárul „jó minőségű munkahelyek” létrehozásához, mivel új piacokat nyit elsősorban a kis és közepes méretű brit hadiipari cégek számára. Az Ukrajna elleni brutális orosz invázió realitásai közé tartozik az is, hogy az utazási korlátozások, a biztonsági kockázatok, a biztosítási követelmények és a megfelelő helyszínek hiánya miatt nehezebbé vált a kisebb brit vállalatok ukrajnai működése, de az új üzleti központ elősegíti, hogy a brit cégek e nehézségek közepette is elláthassák Ukrajnát a harchoz szükséges létfontosságú eszközökkel – fogalmaz a londoni védelmi tárca pénteki ismertetése.
A minisztérium hangsúlyozza, hogy a két ország már most is szoros hadiipari együttműködést folytat. Ennek egyik kiemelkedő példájaként említi azt a minapi bejelentést, amely szerint a brit kormány 600 millió font (268 milliárd forint) értékben vásárol új, magas technológiájú légvédelmi eszközöket Ukrajnának, emellett még ebben a hónapban megkezdődik az Octopus típusú elfogódrónok gyártása is. Az ukrán mérnökök által kifejlesztett és Nagy-Britanniában gyártott Octopus képes a Sahíd típusú, Oroszország által is használt drónok megsemmisítésére.
Az erről szóló minapi bejelentésben London hangsúlyozta, hogy olcsó, gyorsan és nagy mennyiségben gyártható eszközről van szó: az Octopus drónok ára nem egészen a tizede a Sahíd drónokénak, amelyek megsemmisítésére az Octopust kifejlesztették.
A londoni védelmi minisztérium szerint Nagy-Britannia havonta több ezer Octopus drón gyártására készül Ukrajna számára. A tárca által összeállított legfrissebb részletes kimutatás értelmében a háború kezdete óta Nagy-Britannia eddig 13 milliárd font (5800 milliárd forint) katonai segítségben részesítette Ukrajnát.
MTI








