A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából idén is különleges programmal várta a békéscsabai középiskolásokat a Munkácsy Mihály Múzeum. Február 23-án 150 diák gyűlt össze, hogy egy drámai filmalkotáson keresztül kerüljön közelebb a magyar történelem egyik legsötétebb korszakához.
A múzeum néhány éve hagyományteremtő szándékkal indította útjára azt a kezdeményezést, amely a tankönyvek száraz adatait emberi sorsokkal, személyes történetekkel igyekszik színesebbé, a fiatalok számára közérthetőbbé tenni. A koncepció lényege, hogy a diákok minden alkalommal egy, a korosztályukhoz közel álló főszereplő szemüvegén keresztül ismerhetik meg a múltat. Így téve átélhetőbbé azokat a traumákat, amelyeket korosztályuk tagjai évtizedekkel ezelőtt elszenvedtek.

Ezúttal Téglásy Ferenc: Soha, sehol, senkinek! című filmjét vetítették le a résztvevőknek. Az alkotás az 1950-es évek Magyarországába, a Rákosi-korszak kíméletlen világába kalauzolta a nézőket, a második világháborút követő állapotokat ábrázolja a film – árulta el Kovács Márta történész-muzeológus, a program főszervezője. A történet egy család kényszerlakhelyre történő kitelepítésének drámáját mutatja be a legidősebb fiú szemszögéből, érzékletesen ábrázolva a kiszolgáltatottságot és a méltóság megőrzéséért folytatott küzdelmet.
A rendezvényen összesen hat békéscsabai középiskola képviseltette magát: a Szlovák Gimnázium Általános Iskola, Óvoda és Kollégiumból, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumból, a Békéscsabai Szakképzési Centrum három tagiskolájából, a Keményből, a Nemesből és a Közgéből, valamint az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumból érkeztek a közönség tagjai. A vetítést követően a diákok nem távoztak azonnal: Kovács Márta vonta be őket a látottak feldolgozásába. A moderált beszélgetés során a tanulók válaszoltak a felmerülő kérdésekre, így minden résztvevő intézmény a közös élményen túl egy-egy ajándék könyvvel is gazdagodott.

Dr. Szenográdi Péter történelem tanárként a Belvárosi iskola diákjait kísérte az eseményre. Mint megosztotta, nem csak a diákjainak esik jól kimozdulni az intézmény falai közül, hanem bizony időnként a pedagógusoknak is sokat segít a környezetváltozás. A vetítést megelőzően ő vázolta fel a fiataloknak azt a korszakot, amiről a film szólt, megfűszerezve néhány személyes történettel. A kommunizmus időszaka az érettségi anyagában is szerepel, tehát fontos a tanulók számára, hogy ismerjék a kontextust, az eseményeket.
A szervezők ismét figyeltek a vendéglátásra is. Ugyancsak hagyomány már, hogy ha filmvetítés, akkor a Dolcetta Kft. küldi a diákoknak a finomságokat. Ismét több tálcányi süteménnyel kedveskedtek a megjelenteknek és tették számukra még élvezetesebbé a délutáni rendhagyó programot.











