Gyenge fagyokkal rajtolt a munkahét

templom, időjárás, tavasz Fotó: Körös Hírcentrum

És sajnos a következő reggeleken is számítani kell 0 fok alatti értékekre – számolt be az Időkép.

hirdetés

Éjszakára veszített valamelyest az erejéből a légmozgás, de a délnyugati tájak kivételével napközben is sokfelé lesz élénk, erős az északnyugati szél. A hajnali órákban azonban sokfelé kiderült az ég és elsősorban északkeleten, a hegyekben, valamint az agglomeráció keleti felén, illetve a keleti régiókban, ahol kevésbé fújt a szél, bizony már mára virradóra is megjelentek a reggeli fagyok.

A fagyzugokban volt a legrosszabb a helyzet, Zabaron például egészen -5,3 fokig csökkent a hőmérséklet.

Sajnos ez a következő napokban sem lesz másképp, elsősorban északkeleten és a fagyzugos helyeken, pénteken és szombaton reggel pedig már másutt is egyre többfelé fordulhatnak majd elő hajnali fagyok — érdemes lesz védekezni a gyümölcsösökben is, hiszen a legtöbb helyen még virágok vagy már apróbb termések vannak a fákon.

Ahhoz képest, hogy húsvéthétfő délutánján az ország északi területeit kivéve 20–25 fokos csúcshőmérsékleteket mértünk, szép kis hőingást kell elviselnie szervezetünknek.

Ilyen helyzetekben a legfontosabb a réteges öltözködés (hogy rugalmasan kövessük a hőmérsékletet) és a bőséges folyadékfogyasztás, ami segíti a vérkeringés stabilitását. A magnézium és a C-vitamin bevitele szintén támogathatja az idegrendszert és az ereket ebben a megterhelő időszakban.

Kövessen minket Facebookon!
Követem!