A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Katalán Nagydíjat Barcelonában, és a maranellói istálló pilótájaként ez volt az első sikere.
A 41 éves kiválóság az idén először nyert, pályafutása során pedig ez már a 106. futamgyőzelme. Hamilton legutóbb a 2024-es Belga Nagydíjon diadalmaskodott, a Ferrari-csapat a 2024 októberében rendezett mexikói GP-n ünnepelhetett sikert ezt megelőzően.
Hamilton mögött George Russell, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, a vb-címvédő – szintén brit – Lando Norris (McLaren) pedig harmadikként, míg az összetettben élen álló olasz Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) műszaki hiba miatt feladni kényszerült a futamot.
Tiszta és balesetmentes rajt után nem változott a sorrend az élcsoportban az első kanyarban: Russell az élen maradt, mögé sorrendben Hamilton és Antonelli sorolt be, Norris negyedik volt. Ötödikként Max Verstappen (Red Bull), hatodikként Oscar Piastri (McLaren) száguldott, Charles Leclerc (Ferrari) pedig a tizedik helyről rajtolva néhány körrel később már hatodik volt.
Az első kerékcserék sorát Hamilton kezdte a 12. körben a második helyről kiállva, erre pedig azonnal reagáltak a többiek is, a következő három körben a boxban járt Russell, Antonelli, Norris, Verstappen és Piastri is. Leclerc a pályán akart maradni, végül aztán a 17. körben ő is friss abroncsokat kapott, s a hatodik pozícióban folytathatta a versenyt.
A kiállások után visszaállt az eredeti sorrend, az éllovas Russell mögött azonban Antonelli nagyon gyors volt, és Leclerc is kiváló köröket autózott. Hamilton aztán a 27. körben újra a boxban járt, visszatért a pályára Piastri mögé, de azonnal meg is előzte az ausztrál riválist és hatodik volt. Verstappen szintén friss abroncsokat kapott, Hamiltont pedig Leclerc engedte el, időközben Antonelli utolérte az élen Russellt.
A negyedik Norris a 35., Russell az élről a 36. körben hajtott a boxba új gumikért, egy körrel később Antonelli autóján is kereket cseréltek. A vezetést Hamilton vette át, majd a szerencse is mellé állt: a 40. körben a hazai kedvenc Fernando Alonso (Aston Martin) versenyautója állt meg a pálya szélén, ezért virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el a versenybíróság. Ebben a periódusban Hamilton letudta a harmadik kerékcseréjét és így jóval kevesebb időt veszített a boxkiállás közben, ennek nyomán az élre állt vissza. Mögötte Russell, Antonelli, Norris, Verstappen, Leclerc, Piastri volt a sorrend.
A hajrában a két Mercedes-versenyző csatázott nagyot, Antonelli meg is előzte Russellt, ám alig egy körrel később megállt alatta a versenyautó, így feladni kényszerült a viadalt. Ugyanígy járt Leclerc is, akinek ugyancsak műszaki hiba – a kormányszervó problémája – miatt kellett kiállnia. Hamilton sikere nem forgott veszélyben, Russell és Norris második és harmadik helye pedig azt jelentette, hogy az 1968-as Egyesült Államok Nagydíja óta először zárul teljes brit dobogóval egy F1-es viadal.
A vb két hét múlva Ausztriában folytatódik.
Végeredmény, Katalán Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,236 km, a pontszerzők):
1. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:32:28.105 óra
2. George Russell (brit, Mercedes) 19.561 másodperc hátrány
3. Lando Norris (brit, McLaren) 23.719 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 40.497 mp h.
5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 58.661 mp h.
6. Isack Hadjar (francia, Red Bull) 1 kör h.
7. Pierre Gasly (francia, Alpine) 1 kör h.
8. Franco Colapinto (argentin, Alpine) 1 kör h.
9. Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls) 1 kör h.
10. Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls) 1 kör h.
pole pozíció: Russell
leggyorsabb kör: Hamilton 1:20.122 perc (44. kör)
A vb-pontversenyek állása 7 futam után (még 15 van hátra):
versenyzők:
1. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 156 pont
2. Hamilton 115
3. Russell 106
3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 75
5. Norris 73
6. Piastri 68
7. Verstappen 55
8. Gasly 41
9. Hadjar 34
10. Lawson 26
11. Colapinto 19
12. Oliver Bearman (brit, Haas) 18
13. Lindblad 12
14. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 6
15. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 5
16. Esteban Ocon (francia, Haas) 3
17. Gabriel Bortoleto (brazil, Audi) 2
18. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1
csapatok:
1. Mercedes 262 pont
2. Ferrari 190
3. McLaren 141
4. Red Bull 89
5. Alpine 60
6. Racing Bulls 38
7. Haas 21
8. Williams 11
9. Audi 2
10. Aston Martin 1
MTI
A cikkben szereplő kép a DPPI tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos.










