Közlekedés biztonsága elleni bűntett és lopás vétsége miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 6 hónap időtartamú, 1 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen a Battonyai Járásbíróság előkészítő ülésén egy 52 éves büntetett előéletű battonyai férfit, aki közlekedési jelzőtáblákat lopott el.
A férfi valamikor 2024. december 6-a és 2025. március 25-e között megjelent Battonyán, a Táncsics utca és a József Attila utca kereszteződédében, odament a József Attila utcán, az úttest melletti füves területen elhelyezett, a kereszteződés forgalmát szabályozó 2 db „Elsőbbségadás kötelező” és 1 db „Zsákutca” jelzőtáblákhoz.
Ez is érdekelheti:
Óriási sikkasztás Békésben: egymilliárdos vegyianyag-biznisz bukott leEzt követően a terhelt mindhárom jelzőtáblát az oszlopával együtt jogtalan eltulajdonítási szándékkal testi erővel a talajból kiszedte és azokat részben a lakóhelyére, részben egy másik ingatlanba vitte. A terhelt a lopással több, mint 88.000.-Ft kárt okozott a Battonyai Közös Önkormányzati Hivatal sértettnek, amely az eljárás során a lefoglalással és a sértett részére történő kiadással megtérült.
Emellett a terhelt a magatartásával, a 2 db „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla, mint közlekedési jelzés eltávolításával a közlekedés biztonságát is veszélyeztette.
A fenti tartalom a Békés Vármegyei Főügyészség hivatalos közleménye alapján, változtatás nélkül került közlésre. A szerkesztőség a közlemény tartalmát nem módosítja és nem vizsgálja felül. A közlemény illusztrálására használt kép jogtisztán, szabadon hozzáférhető internetes forrásból származik, felhasználása jogi akadályba nem ütközik.










