Kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt egy 46 éves büntetlen előéletű nagybánhegyesi férfival szemben, aki saját fogyasztásának biztosítása érdekében kendert termesztett. A járási ügyészség indítványt tett arra is, hogy az eljárás során lefoglalt növényi törmeléket, növény egyedeket és magokat, valamint a termesztéshez használt eszközöket a bíróság kobozza el, valamint kötelezze a terheltet az eljárás során felmerült, 1.000.000.-Ft-ot meghaladó bűnügyi költség megfizetésére.
A vádirati tényállás szerint a férfi 2025 szeptemberében azért, hogy azokat elvesse és saját kábítószer fogyasztását biztosítsa, az interneten keresztül, Hollandiából megrendelt 30 db kendermagot. Az érkező küldeményt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága zár alá vette, majd annak lefoglalására került sor. Mivel a férfi a magokat, azok lefoglalása okán, nem kapta meg, ezért 2026 januárjában kábítószer fogyasztásának biztosítása érdekében, a korábban külföldről magával hozott, 4 db kannabisz növényi magot nagybánhegyesi lakóhelyén cserepekben elültetett.
Ez is érdekelheti:
Óriási sikkasztás Békésben: egymilliárdos vegyianyag-biznisz bukott leA magokból kikelő növényeket a terhelt egy szekrényben helyezte el, azok fejlődéséhez szükséges feltételeket, a megfelelő fényt, páratartalmat különböző eszközökkel, így időzítővel ellátott lámpákkal, ventilátorral, tükörfóliával biztosította, és a már önállóan fejlődő növényeket, azok lefoglalásáig, 2025. február 17-ig gondozta. A férfi a növényekről a lefoglalás előtt már vett le leveleket, melyeket lakóhelyén szárított, illetve melyekből már fogyasztott is.
A fenti tartalom a Békés Vármegyei Főügyészség hivatalos közleménye alapján, változtatás nélkül került közlésre. A szerkesztőség a közlemény tartalmát nem módosítja és nem vizsgálja felül. A közlemény illusztrálására használt kép jogtisztán, szabadon hozzáférhető internetes forrásból származik, felhasználása jogi akadályba nem ütközik.










