Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.
Antonellinek ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, mindegyiket az idén aratta.
Ez is érdekelheti:
Vérfagyasztó jelenetek a tanyán: macsétával fenyegetőzött egy férfiA fiatal olasz pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel.
Antonelli csapattársa, a brit George Russell baleset miatt már az első körben kiesett, így hátránya 50 pontra duzzadt az összetettben, amelynek második helyén a Spában negyedikként zárt hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője áll, 45 ponttal elmaradva Antonellitől.
A vb jövő hétvégén a Hungaroringen, a 41. Magyar Nagydíjjal folytatódik.
MTI
A cikkben szereplő kép a DPPI tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt áll. Engedély nélküli felhasználása tilos.









