A Körös Hírcentrum vendége ezúttal a gyulai származású Kóra Szilvia énekesnő volt, aki életútjában a zene és az orvostudomány különleges módon fonódik össze. A beszélgetés során mesélt zenei kezdeteiről, pályafutásának meghatározó állomásairól, valamint jelenlegi munkájáról is.
Szilvia szerint a zene szeretete szinte vele született. Mint fogalmazott, már „édesanyja hasában” elkezdődött a zene iránti vonzalma. Első szólóénekes fellépésére mindössze ötévesen került sor, amikor egy óvodai rendezvényen népdalt adott elő. Az éneklés családi hagyomány náluk: édesanyja, nagymamája és édesapja is énekelt, utóbbi a Bartók Kórus tagjaként.
Ez is érdekelheti:
Fürdési tilalmat rendeltek el a Fekete-Körös két szabadstrandjánZenei pályafutását a népdaléneklés alapozta meg. Tizenkét éven át János Hajnalka tanítványaként foglalkozott népzenével, ez idő alatt számos versenyen szerepelt sikeresen. Később azonban nagy fordulat következett életében: tanulmányai mellett a Face2Face zenekar énekeseként már egészen más zenei világban próbálhatta ki magát.
Bár a klasszikus zenei stílusokat is kedveli, zenei ízlése egyre inkább a rock és a metál felé fordult. Ennek köszönhetően a 2010-es évek elején csatlakozott a gyulai Fall Attack metálzenekarhoz, amely akkoriban új énekest keresett. Mivel Szilvia már korábban is ismerte és kedvelte az országos ismertségnek örvendő együttest, jelentkezett a felhívásra, és örömére hamar a csapat tagja lett. Több éven át dolgoztak együtt, mielőtt útjaik végül különváltak.
Napjainkban ismét új zenei terveken dolgozik: saját dalokat készít, és aktívan stúdiózik.
A zene mellett Szilvia az orvos- és egészségtudomány területén is sikeres pályát épített. Jelenleg klinikai kutatóként dolgozik a neurorehabilitáció területén, emellett végzett zeneterapeutaként is tevékenykedik. Meggyőződése, hogy a mai fiatalok rendkívül nyitottak és tehetségesek a különböző zenei műfajok iránt, ezért arra biztatja őket, hogy bátran fejezzék ki önmagukat, és osszák meg a világgal azt, ami a szívükben van.
Kóra Szilviával Nédó Géza beszélgetett a Körös Hírcentrum stúdiójában.
A teljes interjú itt hallgatható meg:









