A MÁV Hivatalos oldalának tájékoztatása szerint október 19-től november 6-ig jelentős vágányzári munkálatokat végeznek a Püspökladány–Kötegyán (128-as számú) vasútvonal Vésztő és Szeghalom közötti szakaszán. A felújítási munkák miatt a megadott időszakban valamennyi vonat helyett autóbuszok közlekednek az érintett szakaszon.
A munkálatok során egy több mint százéves műtárgyat korszerűsítenek: az 1891-ben épült, egy méter széles téglaboltozatot egy másfél méteres, előregyártott elemekből álló vasbeton kerethídra cserélik ki. A szakemberek a töltés- és sínbontást követően a teherbírás növelése érdekében elvégzik az ágyazatcserét és a vágányszabályozást is, ami hosszú távon garantálja a vonatok biztonságos haladását.
Így változik a menetrend
A vágányzár ideje alatt a pótlóbuszok és a csatlakozó szerelvények a megszokotttól eltérő időpontokban indulhatnak:
-
Vésztő felől: A pótlóbuszok a megszokott vonatmnetrendhez képest jellemzően 2–4 perccel korábban, óra 10-kor indulnak Vésztőről. Szeghalomtól a személyvonatok menetrendje változatlan marad.
-
Gyoma és Püspökladány felől: Gyoma, illetve Püspökladány és Szeghalom között a vonatok a megszokott menetrend szerint közlekednek.
-
Békéscsaba felől: Napközben a Békéscsabáról Vésztőre tartó személyvonatok Kötegyán és Vésztő között 1–2 perccel korábban közlekednek, hogy biztosítsák a csatlakozást a Vésztőről induló MÁVBuszokhoz.
A pótlóbuszok megállási helyei
A Vésztő és Szeghalom között közlekedő MÁVBuszok az alábbi helyszíneken állnak meg:
-
Vésztő, Vasútállomás
-
Vésztő, Városháza (kizárólag leszállási igény esetén)
-
Szeghalom, Vasútállomás
A vasúttársaság közlése szerint a munkálatok lakott területet nem érintenek, éjszakai zajos munkavégzésre nem kell számítani, és közúti útátjárók lezárására sem lesz szükség.












