Egy tenyérnyi Thaiföld Békéscsabán

masszázsszalon Békéscsaba Fotó: Körös Hírcentrum

Szűcs Krisztián, a masszázsszalon vezetője és Tuk, a thai masszőr hölgy szeptemberben lesz három éve, hogy együtt dolgoznak abban a szalonban, amely a valódi thai masszázst kínálja az érdeklődőknek Békéscsabán. Kettejükkel az indulásról, a masszázsban rejlő lehetőségekről beszélgettünk.

Thaiföldön a masszázs része az egészségmegőrzésnek, számtalan ága van. Tuk, teljes nevén Luksika Khampilo, annak idején azért kezdte el, mert neki magának volt szüksége a gyógyító erejére. Egy nehezebb tárgy megemelésénél a csigolyái megsérültek, elcsúsztak, műtétre lett volna szüksége. Nem tudott járni két évig, és az ottani kórházban masszázsterápiára járt. A kórházban Thaiföldön bevett dolog, hogy ilyen terápiával is igyekeznek javítani a beteg állapotán, még a műtét előtt. A benti terápiás foglalkozások mellett otthonra is kapott gyakorlatokat. Szerencsére a masszázs végül szó szerint segített neki talpra állni. Tulajdonképpen ez inspirálta arra, hogy maga is masszőr legyen.

hirdetés

Sokak számára talán nem egyértelmű, hogy mennyire örülnek a thai emberek, ha ezt a régi tudást elviszik az országból a lakói, akár több ezer kilométerre. Szűcs Krisztián megosztotta, hogy valójában magukra a tradíciókra nagyon büszkék. Örülnek a thaiok, ha ezt máshol, mások is megismerik. A masszázs során a térdével, a sarkával, a könyökével és az ujjaival is dolgozik a masszőr. Többen megijednek attól, hogy például Tuk is inkább kicsi, mint nagy termetű, ennek ellenére a megtanult technikákkal bárkit át tud masszírozni, a szükséges erővel. Látszik a vendégeken a változás már egy alkalom után is. Kisimultabban, jókedvűen távoznak a korábban szúrós tekintetű betérők. Krisztián sem hitt a gyógyító erejében egészen addig, amíg néhány éve meg nem tapasztalta. A derékfájdalma másnap reggelre eltűnt.

Mikor úgy döntöttek, hogy saját vállalkozásba kezdenek, azért választották Békéscsabát, mert itt még nem volt elterjedt a hagyományos thai masszázs. Meg akarták mutatni itt is, milyen jótékony hatásai lehetnek. Ráadásul meg is tetszett nekik a város, a helyiek nyitottak, barátságosak. Tavaly nyáron Krisztiánnak volt alkalma kilátogatni Tuk családjához Thaiföldre. Mindenki nagyon kedves és barátságos volt vele, mintha ezer éve ismernék őt is. Úgy látja, mivel a buddhizmus tradícióit követik, talán nyitottabbak, befogadóbbak a lakosok. De ez a nyitottság itt, a megyeszékhelyen találkozhatott.

A békéscsabai szalonban használt olajok, krémek egy része egyenesen Thaiföldről érkezik. Van, amit maguk a kolostori szerzetesek készítenek. Nemrég bővítettek is, egy új masszőr, Sriburi Urai, röviden csak Emi, csatlakozott a csapathoz. Sokan kérték korábban, hogy páros masszázs legyen a szalonban, ezért léptek ebbe az irányba. Krisztián arra is felhívta a figyelmet, hogy annak is van lehetősége kipróbálni a masszázst, aki szemérmesebb, nehezebben tud ellazulni attól a gondolattól, hogy egy idegen masszírozza át, hiszen folyamatosan törölköző takarja közben. Fontos, hogy a vendég teljesen ellazuljon, mert a fogások, mozdulatok csak így fejtik ki a jótékony hatásukat. Ebből is látszik, mekkora bizalom épül ki idővel a vendég és a masszőr között, ezt a bizalmat Tuk meg is köszöni minden vendégének az óra leteltével.

A masszázsszalon Békéscsabán a Kinizsi utca 14. szám alatt várja vendégeit. Bejelentkezni a 06706583014-es számon lehet.