Finn csapattal találkozik először a BRSE

BRSE, Finn, röplabda Fotó: BRSE (archív felvétel)

Pénteken Luxemburgban megtörtént az idei nemzetközi röplabda-kupasorozatok sorosolása. Eldőlt, hogy a BRSE a finn LP Vampula együttesével mérkőzik meg a továbbjutásért.

Az ellenfél otthona Finnország nyugati részében található, amely mintegy 2400 kilométerre fekszik Békéscsabától. Az alig 2000 lélekszámmal rendelkező település csapata a 2019/2020-as szezonban a harmadik helyet érte el a finn pontvadászatban, soraikban számos idegenlégióssal. Az idei csapat összetételéről még kevés információ áll rendelkezésre, de a szakmai stáb már megkezdte az információgyűjtést.

hirdetés

Tóth Gábor, a Swietelsky – Békéscsaba vezetőedzője elmondta, hogy maximálisan felkészülnek az ellenfélből, amely tavaly szerepelt először nemzetközi kupában. Hiba is lenne lebecsülni a finn röplabdázást, hiszen jelentős fejlődésen ment keresztül a sportág. Jelenleg is Bajnokok Ligájában kiemelt, azaz csoportkörös gárdája van az északiaknak, de több csapatuk szintén érdekelt a CEV versenyrendszerében.

Az első összecsapást Finnországban rendezik október 20 és 22. között, míg a visszavágóra Békéscsabán kerül sor a megújult városi sportcsarnokban, október 27 és 29. közötti időpontban. Varga Róbert, a csabai klub technikai igazgatója már felvette a kapcsolatot finn kollégájával. Amint megállapodás születik a dátumok tekintetében, úgy azonnal tájékoztatják a közvéleményt – fogalmazott a BRSE.