Kásler: idén ősztől a 7. osztályos fiúk is megkaphatják a HPV-elleni oltást

hpv, kásler Fotó: MTI/Bruzák Noémi (archív felvétel)

Idén ősztől a 7. osztályos fiúk, illetve szüleik is igényelhetik a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

hirdetés

Kásler Miklós közölte: az oltás – mint a lányok esetében is – önkéntes és ingyenes. A védőoltást a szülői beleegyező nyilatkozat után az iskolákban kapják majd meg a tanulók. A HPV kétszáz altípusa közül tizenkettő a rákos elváltozást is okozó altípusba tartozik. Az alacsony rizikójúak a nemi szervek bőrfelületén kialakuló szemölcsök kialakulását idézhetik elő – ismertette.

hirdetés

A fertőzések legnagyobb része egy-két év alatt spontán megszűnik, de vannak olyan betegek, akiknek szervezetében évtizedekig megmarad a vírus, rákos elváltozást okozva – tette hozzá. Kásler Miklós kiemelte ugyanakkor, hogy a nőknél a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV nem kizárólag a nők megbetegedéséért felelős. A férfiak esetében is jelentős rákkeltő tényező a HPV, elsősorban a garat- és gégerákok kialakulásában.

Felidézte: 2014-ben vezették be a 12. életévüket betöltött, hetedikes lányok HPV-oltását, az iskolai kampányoltás keretében az átoltottság ebben a korosztályban elérte a 81 százalékot. Kiemelte, a fiúk esetében most bevezetett oltással a vírus “cirkulációja” jó esetben lezárható lesz – írja az MTI.

hirdetés