Kovács Zsuzsa: Izgalmakkal és kihívásokkal teli az új tanév

gyulai Fotó: Körös Hírcentrum

A Gyulai Szakképzési Centrum valamennyi tagiskoláját érintette és befolyásolta a járványügyi helyzet, valamint a szakképzés átalakítása. Az aktualitásokkal kapcsolatban Kovács Zsuzsa főigazgatóval és Jancsurák József főigazgató-helyettessel beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában.

hirdetés

A főigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy az új szakképzési törvény következtében teljesen új struktúra alapján zajlik az oktatás. Az OKJ (Országos Képzési Jegyzék) megszűnt, helyette szakmajegyzék van, közel 180 szakmával. Az első évfolyam ágazati képzésben általánosabban ismer meg egy-egy területet, majd második év végén választ szakmát. Ekkor tesznek ágazati vizsgát. Az érettségi vizsgát is több részletben teszik le. Előnyt szereznek ezek a diákok, ha szakirányi felsőoktatási intézményben tanulnak tovább. Pluszpontokat vihetnek a szakmai tárgyakkal.

A felnőttek képzésére ugyancsak hagy lehetőséget az új rendszer – árulta el Jancsurák József. Igyekeznek rugalmas szakmai oktatást biztosítani, általában esti képzés formájában. A rövidített tanulmányi idő is lehetséges akkor, ha a személynek az adott területen van már előképzettsége, tehát a saját szakmájában tanul tovább. Az alapszakmákat jelenleg csak iskolai keretek között lehet elsajátítani.

A járványhelyzet szempontjából időben elindult a felkészülés a Gyulai Szakképzési Centrum tagiskoláiban. Kidolgozták a szükséges eljárásrendet, folyamatos a fertőtlenítés, takarítás. A diákok vándorlását igyekeztek megszűntetni, egy-egy osztály egy teremben marad, amíg lehet. Folyamatosan kérik a maszk viselését is, illetve a távolságtartást. A kollégiumokban hasonlóan szigorú intézkedéseket vezettek be.

A teljes interjút itt meghallgathatják:

hirdetés