Az elektromos járművek jelentik az új irányt

elektromos Fotó: Körös Hírcentrum

A Békéscsabai Szakképzési Centrum intézményi szinten létrejötte óta képviseli, hogy a folyamatos fejlődésre, az újdonságokra való nyitásra szükség van. Ezt a szemléletet viszik tovább a tagiskolák, többek között a Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is. Ezért kezdték el például oktatni az elektromos járművek szerelésével kapcsolatos ismereteket.

Kiss Mihály, az iskola igazgatója megosztotta, a szakképzés átalakításával számos változás valósult meg a Trefortban. Több képzési forma kapott új nevet, struktúrát, akárcsak az autószerelő mint szakma. Létezik már a gépjármű mechatronikai technikus, az alternatív járműhajtási technikus és a gépjármű mechatronikus. Az alternatív járműhajtási technikus végzettséget szerző szakemberek az elektromos, gázzal működő, vagy éppen a hibrid járműveket fogják tudni javítani. Ez egy előremutató, új irány a képzési palettán.

hirdetés

Azoknál az autószerelő cégeknél, amelyekkel a centrum kapcsolatban áll, felmerült az igény olyan szakemberek képzésére, akik hozzá tudnak nyúlni az elektromos járművekhez. Így valójában a képzés indítása a vállalkozások és az iskola szempontjából is jelentős lépés volt.

Kiss Péter és Komáromi Zoltán, a Trefort két oktatója nagy szerepet játszott abban, hogy az alternatív járműhajtási technikus képzés elindulhasson. Kiss Péter elárulta, hogy annak idején a márkaszervizek saját szakembereit kezdték el képezni ezekre az új technológiákra, majd bevezették középiskolai szinten is. Komáromi Zoltán villamosmérnökként nagyon örült ennek a lehetőségnek, azonban azzal is tisztában volt, hogy így a tananyag jelentősen bővül majd elektromossághoz kapcsolódó ismeretekkel.

Az infrastruktúra szempontjából nem okozott gondot az új képzés bevezetése. Kiss Mihály úgy látja, a centrumtól megkapják a szükséges forrást az új eszközök beszerzésére. Azt már Komáromi Zoltán tette hozzá, hogy az okoz némi fejtörést, hogy mire öt év múlva egy diák kikerül a munkaerőpiacra, valójában milyen ismeretekre lesz szüksége. Természetesen igyekeznek mindannyian naprakészek lenni, de folyamatos tanulásra van szükség.

A teljes interjú itt elérhető: