Több ezer polgárőr vesz részt a járvány elleni védekezésben

polgárőrség, polgárőr Fótó: Polgárőrség / Facebook

Több ezer polgárőr vesz részt a pandémiás helyzet enyhítésében, a koronavírus-járvány elleni védekezésben országszerte – tájékoztatta az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) hétfőn az MTI-t.

A kormányhivatalok felkérésére a polgárőr-egyesületek több mint száz gépjárművel, szükség szerint gépkocsivezetőkkel segítik a koronavírus-tesztelést végző egészségügyi alkalmazottak szállítását – tartalmazza a közlemény. Hozzátették, a mentőszolgálat által kialakított mintavételi pontoknál polgárőrök biztosítják a mintavétel zavartalanságát.

hirdetés

Azt írták: a polgárőrök az ország kétezer településén folyamatos bűnmegelőzési szolgálatot látnak el. Ennek keretében a kijárási tilalom miatt elnéptelenedett települések utcáinak éjszakai felügyeletével igyekeznek megelőzni a lopásokat, betöréseket. Továbbá az önkormányzatok és a helyi szociális ellátó szervezetek felkérésére vagy egyéni igények bejelentése alapján a polgárőrök széleskörű karitatív munkát végeznek: kiváltják az idősek gyógyszereit, bevásárolnak számukra, valamint részt vesznek az ebédkiszállításban is – olvasható az OPSZ közleményében. (MTI)