A külföldiek és a vendégmunkások is megkaphatják az oltást Németországban

korlátozások, maszkot, maszkviselési, fogyasztóvédelmi, szlovén, Ausztriában, fogyasztóvédelem, koronavírus Csehországban, maszk, Romániában járvány, fertőzöttek Illusztráció: Pixabay

A bejelentett lakcímmel rendelkező külföldiek és az országban időszakosan tartózkodó vendégmunkások is megkaphatják az új típusú koronavírus elleni oltást Németországban – közölte a szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

hirdetés

Jens Spahn tájékoztatóján, amelyen a várhatóan december 27-én kezdődő oltási kampányról szóló rendeletet ismertette, kiemelte, hogy a vírus az idősotthonokban és bentlakásos ápolási intézményekben okozza a legnagyobb veszélyt, és a fertőzés minden második halálos áldozata nyolcvan éven felüli. Ezért elsőként ennek a korcsoportnak, valamint az idős- és az ápolási otthonok lakóinak és dolgozóinak biztosítják az oltást. Ugyancsak kiemelt csoport a kórházi orvosoké és ápolóké.

hirdetés

Legalább egy-két hónapig tart majd ezen kiemelt csoportok tagjainak beoltása. Ez azt jelenti, hogy mindenki másnak „hosszú lesz a tél”, sokáig kell még várni, mire sorra kerülhet. Külön jelentkezni nem kell, mindenki időben kap majd értesítést, hogy mikor kaphatja meg az önkéntes alapon és ingyenesen elérhető oltást – mondta a miniszter. A jogosultsághoz nem szükséges német állampolgárság vagy egészségbiztosítás, az oltást minden külföldi is megkaphatja, aki Németországban él vagy dolgozik – tette hozzá.

A rendelet szerint a második helyen kiemelt csoportok közé tartoznak a hetven éven felüliek, a valamely alapbetegség miatt súlyosan veszélyeztetettek, a csoportos szállásokon élők – hajléktalanok, menedékkérők – és a várandósok is. A harmadik helyen kiemelt csoportok közé tartozik a hatvan és hetven év közöttiek korosztálya, a valamely alapbetegség miatt közepesen veszélyeztetettek, valamint az állami intézmények működéséhez kiemelten fontos munkavállalók sora, így például a rendőrök, tűzoltók, a pedagógusok, az igazságszolgáltatásban dolgozók és a kormányzati alkalmazottak. Jens Spahn elmondta, hogy az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös fejlesztésű vakcinája után, várhatóan január első napjaiban az amerikai Moderna fejlesztésére is kiadja a forgalmazási engedélyt az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), így fokozatosan egyre több adag oltóanyag áll majd rendelkezésre. Az első negyedévben – a január-márciusi időszakban – valószínűleg 11-13 millió adag érkezik Németországba.

A szövetségi kormány gondoskodik a szállítmányok fogadásáról és vizsgálatáról, majd szétosztásáról a tartományi oltási központokba. Az oltások beadása, vagyis az oltási központok és a mobil oltási csoportok működtetése a tartományi kormányok és a helyi önkormányzatok feladata. A három kategóriába sorolt kiemelt csoportok oltását nem szigorú sorrendben végzik majd, lesznek átfedések, párhuzamosságok, attól függően, hogy mekkora igény mutatkozik a szérumra – mondta a miniszter.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában minden korábbinál több, 33 777 regisztrált megfertőződésről tettek bejelentést a helyi egészségügyi hatóságok. A csaknem 34 ezer eset közé tartozik 3500 olyan megfertőződés, amelyet Baden-Württemberg tartományban vettek nyilvántartása még szerdán, és egy technikai fennakadás miatt nem tudtak bejelenteni az RKI-nak időben ahhoz, hogy bekerülhessenek a csütörtök reggelre készített országos összefoglaló statisztikába. Ugyanakkor az utólagosan bejelentett baden-württembergi esetek nélkül is 30 ezer felett van az új megfertőződések napi száma, amire még nem volt példa Németországban. Az új esetekkel együtt csaknem másfélmillió – 1 439 938 – ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 813 halálesetet vettek nyilvántartásba egy nap alatt. A járvány halálos áldozatainak száma így 24 938-ra emelkedett Németországban.

MTI

hirdetés