Skultétiné Barna Anita: Tovább csinosítanák a Kemény tagiskolát a diákok

kemény Fotó: Körös Hírcentrum

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Technikumban sem telt zökkenőmentesen az első félév. Mind a diákoknak, mind a tanároknak bele kellett rázódni az új rendszerbe. Skultétiné Barna Anitával, az iskola igazgatójával erről is beszélgettünk a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Már a digitális oktatás első napjától zajlottak az élő online órák, a tanulók is megkapták a megfelelő eszközöket, hogy ne maradjanak le a tanulásban – emelte ki az igazgató. Eleinte kiscsoportos formában is voltak foglalkozások, ma már ez sem szükséges. Azonban a gyakorlati órákat továbbra is kiscsoportokban az iskolában tartják. Erre azért van szükség, mert olyan szakmákat oktatnak, amelyeknél kell a személyes kapcsolat. Természetesen nagyon készülnek már arra az időszakra, amikor a diákok valóban részt vehetnek az órákon. Új érintésmentes hőmérők érkeztek például az iskolába.

hirdetés

A pályaorientáció ugyancsak az online térben valósult meg. Lehetőség volt konzultációra, tanácsadásra és nyílt napon való részvételre is. Utóbbiak nagyon sikeresek voltak, többször a diákok csoportosan vettek részt a digitális eseményeken. Egyre jobb technikával, egyre színesebb programmal várták hétről hétre az érdeklődő fiatalokat a monitorok elé. Például egy lehetséges jövőkép bemutatása érdekében Orosházára, egy autószervizbe is elkalauzolták virtuálisan a nyílt nap látogatóit. Az online konzultációk során pedig a legkisebb részletekre is rá tudtak kérdezni a szülők, így azt mindenképpen meg szeretnék tartani a következő tanévek beiskolázásra is.

A fejlesztések ebben a digitális időszakban talán könnyebben meg tudnak valósulni, mint a hagyományos oktatás során. A Kemény tagiskolában zajlik jelenleg a műhelyek, a műhelyajtók felújítása. Már befejeződött a garázsok és a fejlesztő szoba teljes felújítása, berendezése. Megérkezett a futóműbeállító pad is, ami a lehető legmodernebb lézeres technikával dolgozik. Várható hamarosan a tornaterem elválasztófüggönyeinek érkezése, ami lehetővé teszi majd a szeparált testnevelés órák megtartását. A következő nagy projekt keretében szeretnék a sportudvart és az udvar közlekedő részét lebetonozni. Illetve a parkos részt rendbe tenni. Néhány aktív diák és kolléga vállalta, hogy raklapokból bútorokat készítenek az udvarra, amikor visszatérhetnek az iskolába. Hasonlóan a belső térbe is szeretnének készíteni olyan bútorokat, amelyek az autószerelőkhöz méltóak.

A teljes interjút itt meghallgathatják: