Zahoránné Márton Brigitta: A téli utakon még fontosabb a közlekedésbiztonság!

téli, biztonsági, Zahoránné Fotó: Körös Hírcentrum

A téli időszak komoly kihívások elé állíthatja a közlekedőket, éppen ezért fontos, hogy időben felkészítsék a járműveket, majd azokat folyamatosan karban is tartsák. A biztonságosabb közlekedés érdekében Zahoránné Márton Brigitta, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya Balesetmegelőzési Csoportja előadója adott tanácsokat a Körös Hírcentrum stúdiójában.

Ősszel és télen a megváltozott időjárási-, látási és útviszonyok speciális veszélyeket okoznak a közúti közlekedésben. Nagyon fontos a járművek megfelelő műszaki állapota, amelyet érdemes még a hideg évszakok előtt ellenőriztetni, illetve folyamatosan figyelni. A gumiabroncsok, a világítás, a fékrendszer és az akkumulátor megfelelő működése akár életet is menthet. Például a megfelelően megválasztott téli gumiabroncsokkal vészfékezés esetén jelentősen lerövidül a féktávolság. Minden járműre csak olyan méretű gumiabroncsot szabad felszerelni, amelyet a járműgyártó cég meghatározott.

hirdetés

A szélvédők állapota, tisztasága ugyancsak kardinális kérdés. Bár a törött, repedt, vagy csupán piszkos szélvédő bármilyen évszakban megnehezíti a közlekedést. Gyakran találkozni lefagyott, párás ablakokkal is. Zahoránné Márton Brigitta azt javasolja, addig ne induljunk útnak, amíg ezek a problémák nem oldódtak meg. Szükséges a jól működő ablaktörlő, egy jégkaparó vagy jégoldó spray is jó, ha kéznél van a járműben.

A fényszórók is állandó figyelmet érdemelnek. Az évek múlásával a fényerejük csökken, ezen tovább ront a szennyeződés, vízpermet is. Éjszaka és korlátozott látási viszonyok között használjuk a tompított fényszórót! A távolsági fényszóró lakott területen kívül csak akkor használható, ha nem vakítja el a közlekedésben részt vevőket.

Ugyancsak a baleset megelőzését szolgálja a megfelelő követési távolság és sebesség megválasztása. Többek között a nem megfelelő sebesség vezet gyakran a pályaelhagyásos balesetekhez. A vezetők elvesztik uralmukat a jármű felett, majd jobb esetben a padkán vagy az árokban állnak meg. A megfelelő követési távolság pedig azért fontos, mert a csúszós úton sokkal lassabban áll meg egy jármű, mint a nyári száraz útfelületen. Ilyenkor még fontosabb, hogy ne terelje el semmilyen eszköz, például mobiltelefon a figyelmünket, koncentráljunk a vezetésre.

A teljes interjút itt meghallgathatják: