A gazdaságfehérítést szolgálták az ellenőrzések

Kirívóan súlyos szabálytalanságot az ellenőrzések nem tártak fel Békés megyében júliusban az építésfelügyeleti, fogyasztóvédelmi, valamint a foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi szakemberek az építőiparban.

Átfogó, az ország egész területére kiterjedő, összehangolt ellenőrzést végeztek nyáron az illetékes hatóságok az építőipari tevékenységet végzők körében. A több mint 2 ezer vizsgálatban a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakterületi hatóságai mellett az adóhatóság és a rendészeti szervek is részt vettek. A komplex ellenőrzések célja a jogkövető gazdasági működés és foglalkoztatás erősítése, a tisztességes, jogkövető cégek versenyhátrányának csökkentése. Továbbá a szabályok megszegésével (feketefoglalkoztatás, munkavédelmi szabálytalanságok) jogosulatlan előnyt szerző vállalkozások felderítése, illetve az ágazatban dolgozók alapvető jogai érvényesülésének elősegítése volt. A vizsgálatok a foglalkoztatás-felügyelet, a munkavédelmi és munkaügy, az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a műszaki biztonsági, valamint a környezetvédelem, természetvédelem és hulladékgazdálkodás területére terjedtek ki.

hirdetés

Országosan a legtöbb problémát a foglalkoztatás, a munkavédelem és az építésfelügyelet terén tapasztalták a szakemberek. Továbbra is jellemző a bejelentés nélkül foglalkoztatás, illetve a munkaidő-nyilvántartás vezetésének hiánya. Kiderült, hogy az építési kedv növekedésével nem járt együtt a munkavédelmi szabályok betartása. Mert évről évre ugyanazon szabálytalanságokat, hiányosságokat tárják fel. Szintén gyakori tapasztalat volt a védőeszközök biztosításának illetve használatának elmulasztása. A védősisak, védőcipő, légzés- és hallás védelem tekintetében. Továbbá a megfelelő munkaeszközök hiánya is. Ugyancsak visszatérő problémát jelentett a nem biztonságos munkakörnyezet. Rossz világítás, mechanikai védelem hiánya pl. elektromos kábeleknél. Nem megfelelő műszaki állapotú állványzat, nem megtámasztott munkagödör, porvédelem hiánya stb.

A Békés Megyei Kormányhivatal júliusban önállóan vagy a társhatóságokkal együttműködve 41 ellenőrzést hajtott végre az építésfelügyelet, a fogyasztóvédelem, a foglalkoztatás-felügyelet és a munkavédelem területén. Az ellenőrzések tovább segítették a kormány gazdaságfehérítést szolgáló célkitűzéseinek elérését. A szakemberek kisebb fokú szabálytalanságot 11 esetben tártak fel, ezekben az esetekben az érintettek figyelmét a jogkövető magatartásra hívták fel. Mindösszesen három eljárás van folyamatban, amelyben bírság kiszabása várható – tájékoztatott közleményében a kormányhivatal.

hirdetés