A köz- és a versenyszférában is kezdődik az idei első emelt bérek kifizetése

Pénzt tartó kéz, versenyszférában A kép illusztráció/Fotó: Körös Hírcentrum

A február több millió magyar embernek hoz magasabb bért. Hiszen a köz- és a versenyszférában is ezekben a napokban kezdődik az idei első emelt bérek kifizetése – mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook oldalára feltöltött videójában pénteken.

Közölte, az ápolók és a mentőápolók fizetése 21 százalékkal, a szociális dolgozóké pedig 20 százalékkal emelkedik. Utóbbiakra példaként az idősotthonokban, a bölcsődékben és a gyermekvédelmi intézményekben dolgozókat említette. Hozzátette, hogy a kulturális területen tevékenykedők is 20 százalékos béremelést kapnak. Egyúttal jelezte, emelkedett a rendvédelmi dolgozók, a rendőrök, katonák, tűzoltók és a katasztrófavédők fizetése is. Ezen felül pedig magasabb fizetést kapnak a köznevelésben dolgozó – óvodai, általános iskolai és gimnáziumi – tanárok is.

hirdetés

A kormányszóvivő elmondta a közszférában 2010 óta zajlanak az átfogó béremelési programok, csak az idei béremelésekre 800 milliárd forintot fordítanak. Szentkirályi Alexandra rámutatott, a kormány újabb 750 milliárd forintos adóterhet vett le a magyar vállalkozásokról, hogy folytatni tudják a dolgozóik béremelését. A minimálbér és a szakmunkás minimálbér emelése egymillió munkavállalónak hoz magasabb fizetést – ismertette. Emlékeztetett, a béremelések mellett az is emeli a jövedelmet, hogy a dolgozó szülők ezekben a napokban családi adó-visszatértést kapnak, átlagosan 450 ezer forintot – írja az MTI.