Történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban.
Szijjártó Péter a videóban köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a szavazáson. „Nagyon köszönjük a bizalmat, amit kaptunk a tegnapi napon” – fogalmazott a tárcavezető. A miniszter köszönetét fejezte ki a határon túli szavazóknak is, azoknak, akik fontosnak tartották, hogy részt vegyenek „ezen a sorsdöntő” parlamenti választáson, amely „nemzetünk jövőjét hosszú távra meghatározza”.
Hozzátette, nemcsak a kormánypártok támogatottságában született rekord, hanem a határon túli magyarok szavazatainak számában is, hiszen 315 ezren voksoltak, ami a duplája a 2014-ben leadott szavazatoknak, és 50 ezerrel haladja meg a 2018-as szavazatszámot.
„Mi kiállunk a határon túl élő magyar honfitársainkért, a határon túl élő magyarok számíthatnak ránk, számíthatnak az anyaországra, mint ahogyan az anyaország is számít rájuk, például ilyen fontos döntések meghozatalakor” – hangsúlyozta a miniszter. Szijjártó Péter úgy értékelte, vasárnap a béke vagy háború kérdésében kellett döntést hozni, és a magyar nemzet világos választ adott: a békét és a biztonságot választotta.
MTI