Utazó betörők ellen került sor vádemelésre Gyulán

elfogás, betörés Gyulán

A Gyulai Járási Ügyészség 12 rendbeli üzletszeren, társtettesként elkövetett lopás bűntette, 1 rendbeli lopás vétsége és 2 rendbeli kísérlete miatt emelt vádat egy 51 éves budapesti és egy 38 éves sátoraljaújhelyi férfi – mindketten többszörösen büntetett előéletűek, különös és többszörös visszaesőnek minősülnek – ellen, akik lakásokat fosztottak ki országszerte álkulcsok felhasználásával, illetőleg zártörés módszerével.

A terheltek még a bűncselekmények elkövetését megelőzően megállapodtak egymás között abban, hogy az elkövetés során kinek mi a feladata, és az ellopott értékeket hogyan fogják elosztani. A megállapodásuknak megfelelően a budapesti férfi a bűncselekmények elkövetéséhez, a biztonsági zárak feltöréséhez házilag álkulcsokat készített, illetőleg szerszámokat (fúró-és csiszoló fejeket, csiszolópapírt, zárfésűt, hengerzárbetéteket) is vásárolt, majd a szerszámokkal, valamint az általa készített álkulcsokkal gyakorolt azért, hogy a bűncselekmények helyszínén minél gyorsabban tudja feltörni a zárakat.

hirdetés

A bűncselekmények helyszínére a budapesti férfi tulajdonát képező személygépkocsival érkeztek, és a jogtalanul eltulajdonított értéktárgyakat a gépkocsiba pakolva szállították el. A terheltek a bűncselekmények elkövetési helyszínéül elsősorban többlakásos lakótömböket választottak, ahol feltűnés nélkül tudtak közlekedni, illetve olyan időpontokban követték el a bűncselekményeket, amikor valószínűsíthetőleg a lakók közül kevesen, vagy egyáltalán nem tartózkodtak a házban. A bűncselekmények helyszínén az ingatlanok zárszerkezetét jellemzően hamis kulcs használatával, 2 esetben dolog elleni erőszakkal, hengerzártörés módszerével a budapesti férfi nyitotta ki, majd az ingatlanokba társa ment be, ahol kutatást végzett és jogtalan eltulajdonítási szándékkal magához vette és egy táskába pakolta a helyszínen talált értéktárgyakat, tipikusan arany ékszereket, órákat, parfümöket és készpénzt. Eközben a budapesti férfi kint maradt a folyosón, figyeléssel biztosította társa cselekményét, és ha jött valaki, azt a csengő megnyomásával jelezte. Az ellopott készpénzt a terheltek egymás között fele-fele arányban elosztották, az értéktárgyakat pedig ismeretlen személyeknek értékesítették.

A terheltek 2020. október-december hónapjaiban 12 lakásba törtek be a fenti módszerrel országszerte, többek között Gyulán, Esztergomban, Tatán, Székesfehérváron, Győrben, Miskolcon, Várpalotán, Budapesten, Debrecenben. Egy kivétel volt: Tatabányán egy autóalkatrész üzletet törtek fel, innen több mint 200.000.-Ft értékben loptak el motorolajokat. Volt olyan lakás, ahonnan 14.000.-Ft értékben hoztak el értéktárgyakat, de olyan is, ahonnan 3 M Ft értékben; összesen több mint 12 M Ft-ot zsákmányoltak a betörésekkel.

A járási ügyészség a terheltek beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsősorban arra tett indítványt, hogy a bíróság a terheltek letartóztatását az ügydöntő határozatának kihirdetéséig hosszabbítsa meg.

Ezen felül az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság a terhelteket végrehajtandó fegyházbüntetésre ítélje, határozott időre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától és kötelezze őket a polgári jogi igényt érvényesítő sértettek kárának megtérítésére, illetőleg a többi sértett részére okozott kár erejéig vagyonelkobzást rendeljen el velük szemben.

Az ügyészség indítványa arra is kiterjedt, hogy a bíróság állapítsa meg, a terheltek – előéletükre figyelemmel – a törvény erejénél fogva feltételes szabadságra nem bocsáthatóak, illetve a budapesti férfit a közúti járművezetéstől is tiltsa el. A nyomozás során igen jelentős, 7,2 M Ft összegű bűnügyi költség keletkezett, ezt is a terhelteknek kell majd megfizetniük.

A rendőrség által az elfogásról készített videófelvétel és a lefoglalt eszközökről készült fényképek és az alábbi linken tekinthetőek meg: