Még hat napig ajánlhatóak fel az egy százalékok

egy százalékos, 180 ezer, családi, anya, május 20, 1+1, szja, február, NAV, kata, költségvetés, számlagyár, bevallási, adómentesség Illusztráció: Pixabay

Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz. Május 20-ig még van idő. Addig az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek összességében mintegy 50 milliárd forint ajánlható fel – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

hirdetés

A kormány döntése értelmében az egyházak és a civil szervezetek a családi adóvisszatérítés miatt kieső egy százalékokkal is számolhatnak – emelte ki a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára. Ezt az összeget az érintettek megkapják, azt ugyanis költségvetési támogatásként visszapótolja az állam. A szülők tehát még a számukra visszatérítendő adó terhére is rendelkezhetnek annak 1+1 százalékáról – összegezte az államtitkár.

hirdetés

Most azoknak is érdemes rendelkezni az adójuk egy százalékáról, akik eddig még soha nem tették – hangsúlyozta Tállai András. Mint mondta: a koronavírus-járvány, a háború és az energiaválság a civil szervezeteket és az egyházakat sem kímélte. Nehéz anyagi helyzetbe sodorta őket is. Az eddigi adatok biztatóak, sokan éltek a lehetősséggel, eddig ugyanis 10 százalékkal többen ajánlották fel adójuk egy százalékát, mint tavaly ugyanilyenkor – húzta alá az államtitkár.

Tállai András szerint a szóba jöhető segítség nagyságrendje a tavalyi évet is meghaladhatja, hiszen évről évre egyre többen rendelkeznek adójukról. 2021-ben 43 milliárd forint volt a felajánlható összeg. Ebből közvetlenül a felajánlások alapján 20,7 milliárd forint jutott el a civil szervezetekhez, illetve az egyházakhoz és a Nemzeti Tehetség Programhoz. Tavaly – 140 ezerrel többen mint 2020-ban – 2,3 millióan ajánlották fel adójuk egy százalékát.

Az szja 1+1 százalékáról május 20-áig lehet rendelkezni. Eddig az időpontig a fizetendő adót is rendezni kell – szögezte le az államtitkár. A nyilatkozatokat számtalan módon el lehet juttatni az adóhivatalhoz; a legegyszerűbb: az e-szja rendszerében néhány kattintással. Ehhez pedig semmi más nem szükséges, csak ügyfélkapu, amellyel már több mint ötmillióan rendelkeznek – javasolta.

Tállai András emlékeztetett, hogy a tavaly tett egyházi és a Nemzeti Tehetség Programra szóló felajánlások idén is érvényesek. Ha a magánszemély nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan intézkedik annak érdekében, hogy az érintett egy százaléka a korábban kiválasztott egyházhoz vagy a Nemzeti Tehetség Programhoz eljusson – magyarázta. A civil kedvezményezetteknek viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást – idézte fel. Hozzátéve, hogy ebben segít az adóhivatal is. Hiszen honlapján a magánszemélyek megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatják a felajánlott adó egy százalékát – írja az MTI.

hirdetés