Békéscsabán és Gyulán történtek balesetek

Fotó: Police.hu

Egy autós árokba hajtott, három helyen pedig elsőbbségadás elmulasztása vezetett ütközéshez.

Békés megyében 2022. július 14-én négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

hirdetés

Gyulán, a Szent László utca és a Kossuth utca kereszteződésénél lévő körforgalomban egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és érintőlegesen összeütköztek. A kerékpáros nő megsérült, de állapota nem súlyos.

Gyulán, a Hold utca – Munkácsy utca – Ecsedi utca kereszteződésében egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy motorkerékpárral közlekedő férfinek. Összeütköztek és mindketten súlyosan megsérültek.

Békéscsabán, a Jókai utcán 21 óra 30 perc körül két kerékpáros a gyalogos átkelőhelyen át akart hajtani az úttesten, de nem adtak elsőbbséget egy személygépkocsinak. Az autó vezetője már nem tudta elkerülni a balesetet, elütötte a kerékpárosokat. A gyanú szerint mindketten ittasan közlekedtek és az elsődleges információk szerint könnyű sérülést szenvedtek.

Békéscsaba külterületén, a 44-es számú főúton 9 óra 15 perc körül letért az útról és árokba hajtott egy személygépkocsi. A jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Fotó: Police.hu