Több donyecki régiót is támadtak az orosz erők

Ismét lőtték az orosz erők a kelet-ukrajnai donyecki térség több pontját is péntekre virradóra, hét civil meghalt – közölte Pavlo Kirilenko donyecki kormányzó.

Telegram-üzenetében Kirilenko arról tájékoztatott, hogy Bahmutban három halottról tudni. A város körül az ukrán vezérkar hét eleji közlése szerint heves harcok zajlanak. A kormányzó hozzátette azt is, hogy a térség civil lakosságának mintegy háromnegyedét sikerült eddig biztonságba menekíteni összhangban a Kijev által kidolgozott evakuálási tervekkel. Az evakuáltak többsége nő és gyerek – tájékoztatott Kirilenko.

hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök július végén jelentette be a donyecki régió ukrán ellenőrzés alatt álló településeinek kötelező kiürítését, hangsúlyozva, hogy a távozók kárpótlást fognak kapni. Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes ugyanekkor azt mondta: az evakuációra még tél előtt sort kell keríteni, mert a térség gázellátását ellehetetlenítették.

Robbanásokat jelentettek péntek reggel a közép-ukrajnai Poltava megye Kremencsuk városából is az Ukrinform hírügynökség közlése szerint. Áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezett hír.

Mindeközben csütörtökön Zelenszkij felszólította kormánya tisztségviselőit, ne osszanak meg információkat a sajtóval Kijev orosz erők elleni stratégiájáról, felelőtlennek nevezve az ilyen híreket. „Minél kevesebb részletet árulunk el védelmi stratégiánkról, annál hatékonyabban tudjuk gyakorlatba átültetni azt” – fogalmazott az elnök.

MTI