Egyedi, krémes, különleges ízekkel találkozhatunk az Édeskémben

Édeském

Idén február 14-én, éppen Valentin napon nyitotta meg kapuit az Édeském Desszert és Kávéműhely Gyulán, az Eszperantó tér 1. alatt – idézte fel a hely történetét Benkő Luca cukrász és üzletvezető. A Nyitva tábla kihelyezéséig azonban igen rögös volt az út.

hirdetés

Luca eredeti szakmája óvónő, egy évet dolgozott is benne Szegeden, de nem érezte, hogy ez lenne a valódi hivatása. Otthon elkezdett különböző süteményekkel, reform receptekkel kísérletezni. Ez végül annyira magával ragadta, hogy elkezdte a cukrász képzést. Majd jött a pandémia – amikor éppen ott akarta hagyni az óvodát, hogy cukrászként dolgozhasson. A bezártság idején rengeteget tudott sütni, gyakorolni. Szegeden végül sikerült elhelyezkednie egy francia stílusú cukrászdában. Ez alapozta meg azt a vonalat, amit azóta is képvisel a sütemények terén.

hirdetés

A párja és Luca is Békés megyei, így másfél év után jött az ötlet, hogy hazaköltöznek és nyitnak egy saját cukrászdát. Luca először egy műhelyben gondolkodott, később pedig egy beülős kávézó lett az álom, újhullámos francia süteményekkel. Bár a párja neve sehol sem szerepel az üzletben, mégis hatalmas segítség, akár a karbantartásról, akár a berendezésről legyen szó. Rengeteget segít Lucának a saját munkája mellett.

A kínálat összeállításakor Luca nagy hangsúlyt fektetett az egzotikus gyümölcsökre, az új ízekre. Interneten kutakodott, workshopokon sajátított el újabb és újabb technikákat. Szívesen készít mousse-okat, tarte-okat, kis tortácskákat. Az lebegett a szeme előtt, hogy minden egyedi legyen, ne a tömegízekkel találkozzon a hozzájuk betérő.

A közönség nagyobbik része nyitott ezekre az újító gondolatokra, szívesen ismerkednek a nem hétköznapi ízélményekkel is. Sok a visszatérő vendég, és már torták is készülnek rendelésre. Ebből is látszik, hogy már él a köztudatban az Édeském újhullámos világa. Az állandó kínálatból Luca kiemelte a makaronokat, a mousse-okat, amik nagy kedvencek. Egy-két sós süteményt is tartanak, ilyen például a quiche, ami reggelire vagy ebédre is tökéletes. Többféle mindenmentes édességet is tartanak, hogy valóban mindenki megtalálhassa azt, amit szívesen elfogyasztana.

Kávé tekintetében a világos pörkölésű kávét darálják frissen és főzik, ami egy savasabb, gyümölcsösebb ízt eredményez. Különböző földrészek kávéit igyekeznek bemutatni, ebben is megtartva a változatosságot. A visszajelzések alapján a vásárlók hiányolták a hagyományosabb, olaszos, erősebb pörkölésű kávét, ezért ahhoz vettek egy külön őrlőt, tehát már az is választható.

A jövőre vonatkozóan azt szeretné Luca, hogy minél többen megismerjék a helyet, a gyulaiak és a turisták is. Szeretné még jobban belevetni magát a rendelésre készített torták világába, illetve folyamatosan fejlődni, fejleszteni a technikai tudását. Attól sem zárkózna el, hogy idővel akár rendezvényekre is készítsen édességeket.

Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském
Édeském
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul
Édeském Desszert és Kávéműhely Gyul

hirdetés