Garázdaság lett a közlekedési konfliktusból Orosházán

betört szélvédő Illusztráció: iStock

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 45 éves büntetlen előéletű orosházi férfival szemben, aki egy közlekedési konfliktust erőszakkal próbált meg megoldani. A sértett részére okozott 6.000.-Ft-os rongálási kárt is neki kell majd megtéríteni az ügyészség indítványa szerint – tájékoztatta hírportálunkat a Békés Megyei Főügyészség.

A férfi 2022. április 14-én, a délelőtti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Orosházán, a Dózsa György utcában. Amikor az előtte haladó autós lassított, mivel a szemből érkező forgalom miatt nem tudott megelőzni egy kerékpáros idős nőt, a terhelt türelmetlenségében rádudált. Miután az első autósnak sikerült megelőznie a kerékpárost, a terhelt az előtte lévő autó előzésébe kezdett, ennek során az autó sofőrje a dudálás miatt „bemutatott neki”, azaz feltartotta a középső ujját.

hirdetés

A terhelt erre dühbe gurult és autójával megállt a másik autó előtt, ezzel megállásra késztetve őt. A terhelt a fiával együtt kiszállt a gépkocsiból, odamentek a másik gépjárműhöz, a terhelt pedig nagy erővel ráütött a szélvédőre, ami ennek következtében betört. A terhelt és a fia ekkor beültek a gépkocsijukba és sietve távoztak a helyszínről.

A szétrobbanó üvegszilánkok felsértették a sértett arcát, 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket okozva, azonban a sértett nem terjesztett elő joghatályos magánindítványt könnyű testi sértés vétsége miatt a terhelttel szemben, azaz nem kérte ezen bűncselekmény miatti felelősségre vonását. A terhelt kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, illetőleg riadalmat keltsen.