Miami Nagydíj: Pérez indul az élrő

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 33 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója.
Pérez mellől Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője startolhat a második helyről, míg a harmadik rajtkockát Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol pilótája foglalhatja el.

hirdetés

A címvédő és kétszeres vb-győztes, az összetettben most is vezető Max Verstappen (Red Bull) csak a 9. pozícióból rajtol majd. A holland versenyző az utolsó gyors körét már nem tudta megtenni, az időmérő edzés ugyanis valamivel több mint másfél perccel a leintés előtt piros zászlóval félbeszakadt Charles Leclerc (Ferrari) balesete miatt.

A monacói pilóta az egyik kanyar után megcsúszott és a gumifalnak csapódott. A Ferrari nem tört össze túlságosan, de az időmérőből hátralévő minimális időt már nem teljesítette a mezőny, Leclerc pedig a hetedik pozícióból kezdheti majd meg a futamot. Az 57 körös Miami Nagydíj magyar idő szerint vasárnap 21.30 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:
———————
1. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Kevin Magnussen (dán, Haas)
3. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpine)
George Russell (brit, Mercedes)
4. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
5. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
6. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
Nico Hülkenberg (német, Haas)
7. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
8. sor:
Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri)
Lando Norris (brit, McLaren)
9. sor:
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
10. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Logan Sargeant (amerikai, Williams)

 

MTI