Gyulán, Sarkadon és Orosházán történt baleset a hétvégén

Baleset Orosházán Baleset Orosházán / Fotó: Police.hu

Hat személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre Békésben, ebből négy Orosházán történt.

Orosházán, a Szent István utca és a Szőlő utca kereszteződésében 2023. május 26-án 6 óra körül egy tehergépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy személygépkocsinak és összeütköztek. A balesetben a vétlen autós könnyebben megsérült.

hirdetés

Sarkadon, a Gyulai úton 2023. május 26-án 12 óra 25 perc körül egy kistehergépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi ok miatt lassító személygépkocsinak. A személygépkocsit vezető nő könnyű sérülést szenvedett.

Gyulán, a Csokonai utcán 2023. május 26-án 16 óra 15 perc körül egy kerékpáros nő, aki a gyanú szerint ittas volt, áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, összeütközött egy másik kerékpárossal és súlyosan megsérült.

Orosházán, a Vásárhelyi úton, egy áruház pakolójánál 2023. május 27-én 10 óra körül személygépkocsi kerékpárúton közlekedő kerékpárost sodort el. A biciklis férfit súlyos, életveszélyes sérüléssel vitték kórházba. Szintén Orosházán, ugyanezen a napon egy másik baleset is történt. Az Alsó tanyák előtti kerékpárúton elesett egy segédmotoros kerékpárral közlekedő férfi. Nem volt rajta bukósisak és a gyanú szerint ittasan közlekedett, az elsődleges információk szerint súlyosan megsérült.

Orosházán, a Rákóczi utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében 2023. május 28-án egy jobbra kanyarodó személygépkocsi nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak és érintőlegesen nekiütközött. A kerékpáros férfi elesett és könnyebben megsérült.

Baleset Orosházán / Fotó: Police.hu
Baleset Orosházán
Baleset Orosházán / Fotó: Police.hu
Baleset Gyulán / Fotó: Police.hu
Baleset Orosházán / Fotó: Police.hu
Baleset Orosházán / Fotó: Police.hu

Police.hu