Könnyen lehet, hogy nem történik halálos baleset Gyomaendrődön, ha az autós betartja a sebességhatárt

halálos baleset Gyomaendrődön Fotó: Police.hu

Kerékpáros hajtott ki egy személygépkocsi elé Gyomaendrődön. Összeütköztek, és a biciklis meghalt. Az autós a gyanú szerint azért nem tudta elkerülni a balesetet, mert gyorsan hajtott. A rendőrség a baleset körülményeinek vizsgálatát befejezte, és az eljárás iratait továbbította az ügyészségre.

hirdetés

Gyomaendrődön, a Selyem utca és a Korányi utca kereszteződésében 2022. június 23-án egy kerékpáros nem adott elsőbbséget egy személyautónak, és összeütköztek. A biciklis nőt a mentők súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba, ahol három hónappal később belehalt a sérüléseibe.

hirdetés

A nyomozás során kirendelt igazságügyi szakértő számításai szerint az autós jelentősen túllépte az adott útszakaszon érvényes 50 km/óra sebességhatárt, majdnem 90-nel mehetett. A kerékpáros nőt időben észrevette, és ha betartja a megengedett sebességet, le tudta volna fékezni a kocsiját úgy, hogy még az ütközés előtt megálljon. A férfi rögtön a baleset után, a helyszíneléskor elismerte, hogy gyorsan hajtott.

A Szarvasi Rendőrkapitányság halálos közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja, és vádemelést javasol ellene. Ügyének iratait a rendőrségről továbbították az ügyészségre.

Police.hu

hirdetés