Nem jött össze a „keresztbe veretés” Gyulán, egy ház falának csapódott az autó

ház falának csapódott Gyulán Fotó: katasztrófavédelem

Ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 19 éves büntetlen előéletű budapesti férfi ellen, aki 2022 novemberében, egyik éjszaka ittasan és bódult állapotban úgy driftelgetett Gyulán, a Fürdőövezetben egy autóval, hogy nekiment egy ház falának. Társának, a gépkocsi tulajdonosának, egy szintén 19 éves büntetlen előéletű budapesti férfinak járművezetés tiltott átengedésének vétsége miatt kell felelnie – tájékoztatott a Békés Vármegyei Főügyészség.

A két terhelt az egyikük tulajdonát képező személygépkocsival érkeztek Gyulára 2022. november 11-én. Mivel a gépkocsi tulajdonosa vezetői engedéllyel nem rendelkezik, azért a gépkocsit a társa vezette. A 2022. november 12-ére virradó éjszaka a Gyulán bérelt apartmanjukban a terheltek baráti társaságukkal együtt italoztak, tömény szeszes italt fogyasztottak. Hajnali 04 óra körüli időben a gépkocsit Gyulára vezető férfi azt találta ki, hogy „keresztbe vereti a kocsit”, azaz megpróbál driftelni vele.

hirdetés

A gépkocsi tulajdonosa, bár tudta, hogy társa nagyobb mennyiségű szeszes italt fogyasztott, illetőleg marihuánás cigarettát is szívott, nem akadályozta meg, hogy az a gépkocsit vezesse, a gépkocsi vezetését átengedte neki. Így társa beült a gépkocsiba és a Tiborc utcában driftelni próbált, azonban ittas és bódult állapota miatt a gépkocsi felett az uralmát a többszöri irányváltás során elvesztette, s az úttest menetiránya szerinti jobb oldalával párhuzamosan kiépített parkolóba sodródva behaladt, ott nekiütközött egy ott parkoló lassújárműnek, majd tovább sodródva egy lakóingatlan utcafronti falának. A cselekmény időpontjában az autót vezető férfi közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, illetőleg vér- és vizeletmintájából a marihuána hatóanyaga is kimutatható volt.

Az autót vezető férfi megszegte a KRESZ 4.§ (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat, mely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Az autó tulajdonosa a KRESZ 4.§ (2) bekezdésében foglaltakat sértette meg, mely szerint a jármű vezetését az üzembentartó nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdés c) pontjában foglalt feltételnek – szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol – nem felel meg.

A járási ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság az ügy iratai alapján, tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével mindkét férfit pénzbüntetésre ítélje, a járművet ténylegesen vezető férfit pedig ezen felül a közúti járművezetéstől is tiltsa el, illetőleg a nyomozás során felmerült, közel 270.000.-Ft-ot kitevő bűnügyi költséget is nekik kell majd megfizetni.

ház falának csapódott Gyulán
Fotó: katasztrófavédelem
ház falának csapódott Gyulán
Fotó: katasztrófavédelem

hirdetés