Kis művészek alkotásain csodálhattuk meg a sokszínű madárvilágot

Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba, Zöld Őr Környezetvédelmi Program Fotó: Körös Hírcentrum

A Zöld Őr Környezetvédelmi Program az óvodás és kisiskolás korú gyermekeket szólítja meg azzal a céllal, hogy útmutatást nyújtson a környezettudatos nevelésben. A fiatalok a „zöld élet” rejtelmeit egy munkafüzet segítségével ismerhetik meg, például a téli madárvédelem fontosságát. Ez adta a témáját annak a rajzpályázatnak, amelynek az eredményhirdetésére szerdán került sor a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskolában.

hirdetés

Szarka Anita, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola pedagógusa, egyben a program megálmodója elmondta, hogy a környezeti nevelést fontos minél hamarabb elkezdeni. Ebben természetesen a Zöld Őr Környezetvédelmi Program munkafüzete is sokat segít, ugyanakkor a gyakorlati szemléltetés sem maradhat ki az oktatásból. Az itthon telelő madarak védelmét tanulhatták meg a gyerekek, valamint megismerkedhettek a különböző madáretetők elkészítésével, kihelyezésével. A kicsik különböző színeket, anyagokat és technikákat felhasználva ezeket az élményeiket vetették papírra. A program által immár másodjára meghirdetett rajzpályázatra összesen 160 lelkes fiatal pályamunkája érkezett be.

hirdetés

Az eseményen Papp-Jóljárt Gyöngyi, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola vezetője örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy ilyen szép számban jelentkeztek a rajzversenyre. Ráadásul nemcsak a Zöld Őr Programban résztvevő intézmények fiataljai küldtek be alkotásokat, hanem a jövőben csatlakozni vágyó, illetve határon túli intézmények növendékei is.

A nyertesek kiválasztása nem volt könnyű feladat, Szarka Anita egy szakmai zsűrit kért fel a pályamunkák elbírálására. Az iskola pedagógusai mellett Orodán Zsuzsa óvodai referens, Gyebnár Emőke, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület program koordinátora, Papp Adrienn, a Fáink.hu projekt kommunikációs vezetője és Duró-Kovács Viktor, a Hunapfel ügyvezető igazgatója is részt vett a nyertes alkotások kiválasztásában.

Az eredményhirdetésen két kategóriában összesen 37 gyermek lett díjazva:

ÓVODÁS KORCSOPORT:

A város különdíjában részesült:
– Petényi Krisztián (Szigligeti Utcai Óvoda)
– Megyeri Hédi (Kölcsey Utcai Óvoda)
– Bekecs Linda (Dr Becsey Oszkár Utcai Óvoda)

A Körösök Völgye Natúrpark különdíjában részesült:
– Pribojszki Olívia (Kölcsey Utcai Óvoda)
– Gál Bianka (Algyői Szivárvány Óvoda)
– Szász Máté Tamás

Fáink.hu különdíjában részesült:
– Opauszki Dóra (Szigligeti Utcai Óvoda)
– Moravszki Hedvig (Dr Becsey Oszkár Utcai Óvoda)
– Mlinár Blanka (Kölcsey Utcai Óvoda)

Hunapfel Kft. különdíjában részesült:
– Berki Bálint (Tatabányai Szivárvány Óvoda)
– Debreczeni-Szekerka Míra (Kölcsey Utcai Óvoda)
– László Boglárka (Lencsési Zöldovi)

Zöld Őr Program különdíjában részesült:
– Buzitai Fanni (mezőmegyeri Tündérkert Óvoda)
– Tóth Jázmin (zsadányi Tündérkert Óvoda)
– Kliment László (Liget Sori Óvoda)
– Cseka Réka (Penza lakótelepi Óvoda)
– Nagy Léber Zsófia (budapesti Erdőszéli Magánóvoda)
– Balastyák Anna (Lencsési Zöldovi)
– Studzeni Lili (Lencsési Zöldovi)

A szakmai szűri által díjazottak:
1. helyezett – Fodor László Máté (Algyői Szivárvány Óvoda)
2. helyezett – Havasi Bianka Ilona (Ligeti Sori Óvoda)
3. helyezett – Kerepeczki Patrik (Dr Becsey Oszkor Utcai Óvoda)

KISISKOLÁS KORCSOPORT:

A város különdíjában részesült:
– Aranyi Medárd (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Ungor Levente (tiszajenői Szent István Római Katolikus Általános Iskola)
– Wágner Mirabella (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)

A Körösök Völgye Natúrpark különdíjában részesült:
– Gyuris Dániel (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Tímár Zóra (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Terjéki Marcell (tiszajenői Szent István Római Katolikus Általános Iskola)

Fáink.hu különdíjában részesült:
– Varga Bettina (vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola)
– Varga Míra (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Remzső Éva (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)

Hunapfel Kft. különdíjában részesült:
– Nagy Natália (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
– Rácz Krisztián (sarkadi Általános Iskola)
– Török Alíz Fanni (tiszajenői Szent István Római Katolikus Általános Iskola)

A szakmai szűri által díjazottak:
1. helyezett – Benkó Lia (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
2. helyezett – Kiss Csanád (Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola)
3. helyezett – Kovács Jetta (sarkadi Általános Iskola)

Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Fotó: Körös Hírcentrum
Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum
Környezetvédelmi Program kicsiknek Békéscsaba
Fotó: Körös Hírcentrum

hirdetés