Kézzelfoghatóvá tette a minőséget a Nyílászáró Galéria új bemutatóterme

nyílászáró Fotó: Körös Hírcentrum

Egy zártkörű rendezvénnyel ünnepelte 20. születésnapját és az új bemutatóterem megnyitását a Nyílászáró Galéria Békéscsabán, a Hevestherm segítségével.

hirdetés

Ifj. Veress István, a Nyílászáró Galéria ügyvezetője megosztotta, 20 év alatt kinőtték a korábbi helyiséget, ezért szerettek volna létrehozni egy másik bemutatótermet a belvárosban, az Andrássy út 73. alatt. Az ügyfelek megérdemlik a nívós, szép környezetet, ahol megismerhetik a forgalmazott nyílászárókat, parkettákat, és más termékeket – tette hozzá. A cég nevéből is következik, hogy elsősorban kültéri, műanyag, alumínium nyílászárókkal foglalkoznak. A Hevestherm hivatalos márkaképviseletét látják el Békésben. De mindezeken túl árnyékolástechikával, pergolákkal kapcsolatban is tudnak segíteni, a teljes beépítéssel, helyreállítással egyetemben.

hirdetés

Az új bemutatóteremnek köszönhetően például a Hevestherm kiváló tolóajtó-rendszereit is megismerhetik a vásárlók, illetve mind a nyílászárók, mind a parketták tekintetében találkozhatnak újdonságokkal. A lakossági és a vállalkozói igényeket egyaránt ki tudják szolgálni. A Hevesthermmel szoros a kapcsolatuk, a minőség mellett az ügyfélcentrikus hozzáállásukban is megegyeznek. A vásárlók elégedettségéért dolgoznak mindannyian több mint tíz éve.

Dr. Takács Árpád főispán szintén részt vett a rendezvényen, megosztva a hallgatósággal, közel három évtizede hogyan került kapcsolatba id. Veress Istvánnal. Ő újságolta neki büszkén húsz évvel ezelőtt, hogy a fia, ifj. Veress István nyitni fog egy nyílászárókkal foglalkozó boltot a Gyóni Géza utcában. Az üzlet megnyitását követően dr. Takács Árpád maga is az első betérők között volt. A vállalkozás sikerét mutatja az azóta eltelt húsz esztendő. Az üzletnek lelke, hitelessége, megbízhatósága van, mindezek, illetve a szenvedély hozzájárultak a fennmaradásához. Ezekre a tulajdonságokra a sikeres működéshez az élet valamennyi területén szükség van – tette hozzá a főispán. A Hevestherm által ráadásul Heves és Békés vármegyék között tovább erősödött a kapcsolat, az együttműködés.

Békésben 70.000 gazdasági szervezet működik, a legnagyobb része ennek mikro-, kis- és középvállalkozás. A raktározás, a szállítás, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság vannak túlsúlyban, de bízik abban dr. Takács Árpád, hogy az építőipar is hamarosan ismét fellendül. Ehhez komoly szándékú vállalkozókra van szükség, olyanokra, mint akik a Nyílászáró Galériát is sikerrel viszik.

Pölyhe István, a Hevestherm Kft. stratégiai igazgatója kifejtette, a közelmúltban vehettek át Heves vármegyében egy kitüntetést, amelyet a cég által az elmúlt 24 évben elért sikerekkel érdemeltek ki. A Nyílászáró Galériával 15 éve dolgoznak együtt, és egy exkluzív bemutatóterem gondolata ugyancsak több éve megfogalmazódott már bennük. Egyet már létrehoztak Kecskeméten, annak mintájára szeretett volna egyet Veress István Békéscsabán is. Amikor Pölyhe István meglátta az új üzlethelyiséget, ő maga is egyetértett a koncepciójával. A közönségnek, a leendő vásárlóknak látni kell a termékeket, a teljes palettát. A korábban már beharangozott otthonfelújítási, energetikai korszerűsítési program az egyéneknek és a cégnek is nagyon hasznos lesz – folytatta a stratégiai igazgató.

Veres István, a Nyílászáró galéria ügyvezetője:

Pölyhe István, a Hevestherm Kft. stratégiai igazgatója:

Dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja:

hirdetés