Egy harkivi és egy luhanszki település elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Elfoglalta az orosz hadsereg a Harkiv megyei Timkivka és a luhanszki régióban lévő Artemivka települést az elmúlt nap folyamán, miközben hatból öt frontszakaszon előrenyomult, és hét ukrán ellenrohamot vert vissza – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

hirdetés

A moszkvai katonai tárca szerint az ukrán hadseregnek több mint 2150 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezési vonal mentén. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett három lőszerraktárt, egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépet – mindkettőt a földön találták el -, egy harckocsit, egy amerikai Bradley gyalogsági harcjárművet, két páncélozott szállítójárművet, egy német Panzerhaubitze 2000-es és egy lengyel Krab önjáró, valamint három amerikai M777-es vontatott tarackot, HIMARS sorozatvetők tíz rakétáját, két francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 45 drónt.

hirdetés

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Egy moszkvai kerületi bíróság kedden távollétében 8 és fél évi szabadságvesztésre ítélte Ilja Novikov volt ügyvédet az orosz hadseregről szóló valótlanságok terjesztése miatt, valamint további négy évre eltiltotta az ügyvédi tevékenységtől és internetes oldalak fenntartásától. Büntetésének letöltését Novikovnak az Oroszoroszágba történő kiadatásától fogják számítani.

MTI

hirdetés