Két település elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Elfoglalták az orosz fegyveres erők a luhanszki régióban lévő Rozivka és a Harkiv megyei Piscsane Nizsne települést, és hatból négy frontszakaszon nyomultak előre az elmúlt nap folyamán Ukrajnában, miközben 15 rohamot és ellenrohamot vertek vissza – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

hirdetés

Andrej Marocsko katonai szakértő, a „Luhanszki Népköztársaság” nyugállományú alezredese a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz erők Rozivka és Piscsane Nizsne „felszabadításával” egy több mint 30 kilométer széles fontszakaszon nyomultak előre. Állítása szerint ezzel az oszkoli víztározóhoz szoríthatják az ukrán erőket, amelyek parancsnokságának így választania kell a jobbpart feladása és a bekerítés között.

hirdetés

A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem 1900 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán az elmúlt nap folyamán. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között négy tábori lőszerraktárt, az amerikai Patriot légvédelmi rakétarendszer két indítóállását és egy AN/MPQ-65-ös radarállomását, egy harckocsit, nyolc páncélozott harcjárművet, két amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, amerikai HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, továbbá 74 drónt, közülük 27-et Oroszország nyugati régióinak légterében.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Herszon megyében a Dnyeper bal partjára mért ukrán csapások következtében egy civil életét vesztette és legkevesebb négy megsebesült.

MTI

hirdetés