Kezdődik az utánpótlás Kick-box Világbajnokság!

utánpótlás Kick-box Világbajnokság

Augusztus utolsó hetében a nemzetközi és a honi kick-box élet legnagyobb rendezvényére került sor Budapesten a BOK (Budapesti Olimpiai Központ) csarnokban. Itt rendezik meg a Junior és a Gyermek kick box világbajnokságot amelyen 68  ország 2255 versenyzője  3092 nevezéssel indul majd el. 

hirdetés

A rekord létszám már várható volt, hiszen a júniusi, budapesti világkupa is hatalmas versenyzői mezőnyt mozgatott meg. A világkupa  jó alkalmat jelentett arra, hogy kitapasztalják egyrészt a verseny helyszínét, –  hiszen ugyanott lesz megrendezve a világbajnokság is – illetve a megközelítést és az egyéb infrastrukturális helyzetet.

hirdetés

Ebben a hatalmas létszámban ott találjuk a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok válogatott versenyzőit is. A magyar válogatott tagjai – 200 versenyző(!) – még a korábbi évekhez képest is több munkát fektettek bele a felkészülésbe, ami érthető, hiszen otthon, Magyarországon, hazai pályán, remélhetőleg népes szurkolósereg előtt küzdeni mindig nagy „dopping” és felelősség!

A korábbi éveknek megfelelően a legtöbben most is a pont-fighting szabályrendszerben induló békéscsabai JALTE Debreczeni team  csapatából jöttek. Ahogyan lenni szokott, a rutinos versenyzők – például Malatyinszki Bendegúz, Petró Lili, Csiernyik Zsombor, Debreczeni Frida, Jancsó Lili és a többiek , – mellett újoncok is bekerültek.  Edzőjük Debreczeni Dezső így látja az eseményeket és így értékeli a felkészülést:

„Nagyon komoly felkészülésen vagyunk túl. Szoros nyári programmal,hogy összesen négy, s akik a ,light-contact-ban indulnak, azok öt edzőtárban dolgoztak. Jó formában  vannak a gyerekek, s reméljük, hogy a jövő hét  még arra elég lesz nekünk, hogy egy picit még tudjunk regenerálódni, mert látszik néhány versenyzőn a fáradtság. A jövő héten kevés és rövidebb edzéseket tartunk. Zömében kialakultak a versenysúlyok is, bár még akad, akinek egy kilót kell még adni, de az is meglesz! Idén szerencsére a sérülések is elkerültek minket, nem akadályozta a felkészülésünket. Nagyon komoly lesz a mezőny, a legtöbb kategóriában nagy az induló létszám, de úgy látom,  vannak olyan  versenyzőink, akiknek kimondottan hozható lesz a verseny érmes helyezések szempontjából. Persze, utánpótlás korúaknak semmi sem biztos.”

Light-contact-ban és kick-light-ban indulnak a Battonyai barátság SE versenyzői, Kurunczi Noémi és Tóh Lajos. Edzőjük, Rádai Roland is elmondta véleményét. „Jól sikerült a felkészülés, s remélhetőleg ez sikeres szerepléssel párosul. Több táborban dolgoztak, Tóth Lajos  light-contact-ban és kick-light-ban  is válogatott lett, nagyon jól sikerült neki a mosonmagyaróvári válogatott edzőtábor . Lali  korcsoportjában rutinosnak számít, és várható a világkupához hasonló   jó eredmény. Noéminek is jót tett a tábor, segített abban, hogy fejben sokkal jobban tudjon koncentrálni. A válogatottban még kezdő kick-light-ban.  Bízom benne, hogy versenyzőink szép eredmény fognak elérni.”

K-1 ringes szabályrendszerben a Békéscsabai JALTE – Energy Gym versenyzői, az Almási ikrek, Béla és Bálint indulnak majd. Hricsovinyi Károly edző értékelése: „A felkészülés során akadtak hátráltató tényezők, hiszen Bélának egy kisebb műtétje akadályozta az alapozási időszakban. kisebb betegségek előfordultak, de minden nap készülnek, hajtanak. A versenysúlyukkal nincs gond. Becsületesen készülnek, „jó vérűek” vagyis megijedni a ringben biztosan nem fognak, viszont nagyon nagy ugrás Nekik. hatalmas a mezőny, még soha nem indultak ennyi versenyző  alacsony  súlycsoportban. Tisztes helytállást várok  tőlük, s ami ezen felül lesz, az mind plusz!”

A formagyakorlat szabályrendszerben indulók is az egész nyarat a felkészülésre fordították. Puravecz Péter, aki az orosházi Contact KTHE vezetője s egyben a magyar formagyakorlat válogatott szövetségi kapitánya már korábban is elmondta, hogy a BOK Sportcsarnokban induló négy korosztály közül a két alacsonyabban, a gyerekeknél és a kadet 1 (serdülők) mezőnyében van a legtöbb esélyünk a jó szereplésre. Összességében úgy érzem, hogy hat-nyolc világbajnoki cím is összejöhet egyéniben. Emellett több csapatot is elindul majd. A kategóriák közül különösen a kreatív formagyakorlat együttesektől remél jó eredményt. A füzesgyarmatiak junior válogatottja, Bak Ágnes Panna felkészülését Gasparik Róbert edző jellemezte:

„Mind a két formagyakorlatában már csak csiszolni és pontosítani kell a technikákat. Már érződik a „versenydrukk”, nagyon ideges. Nyugtattuk, mivel Ő első éves junior, még csak arról szól a dolog, hogy lássuk, hol a helye  ebben a mezőnyben. Ügyes, sok új akrobatika elemet tartalmaznak a formagyakorlatai.”

Gasparik Róbert, aki egyben a Magyar Kick-boksz Szövetség Bírói Bizottságának alelnöke is, „A” kategóriás nemzetközi bíróként is helyt kell majd állnia. Valószínűleg formagyakorlatban és a a tatamis szabályrendszerekben fog bíráskodni.

Augusztus 23-án pénteken és 24 én szombaton érkeznek a csapatok ahol  regisztráció, mérlegelés ill. orvosi vizsgálat vár rájuk. Augusztus 25-én tartják a hivatalos értekezletet, a bírók továbbképzését és eligazítását és a hivatalos sorsolást . Augusztus 26-án hétfőn 9:00 és 10:00 óra között tartják a hivatalos megnyitó ünnepséget a BOK csarnokban majd 10:30 kor kezdődik este és 19:00 óráig tart a selejtezők első versenynapi része. Este a résztvevő országok szövetségi elnökeinek fogadását rendezik meg, majd 8:00 órától egy fogadást  tartanak számukra a parlamentben.

Augusztus – 27 én folytatódnak a selejtezők csakúgy, mint augusztus 28-án. Augusztus 29-én szintén selejtezők lesznek. Augusztus 30-án pénteken kerül sor a döntők első részére és az eredményhirdetés első részére. Augusztus 31 én szombaton pedig a döntők második részét rendezik meg 10:00 órától.

A világbajnokságon induló a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó  klubok  válogatott versenyzői:

POINT-FIGHTING szabályrendszer 

Junior korosztály

57 kg. Csiernyik  Zsombor  (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

69 kg. Szák Péter (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

74 kg. Malatyinszki Bendegúz (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

50 kg. Petró Lili (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

65 kg. Pántya Réka (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

42 kg. Szvarnasz Janisz (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

47 kg. Petró Bálint Sándor (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

63 kg.
Matuska Máté (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Sánta Máté (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

42 kg. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

60 kg.
Tóth Izabella (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Szabó Szófia (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

65 kg. Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Kadet 1(serdülő) korosztály 

28 kg. Antal Benjámin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

37 kg. Szikora Gergő Mihály (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

42 kg. Szikora Bence (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

47 kg.
Szűcs Levente (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Hugyecz Donát (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

28 kg.
Jancsó Csenge (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Fábián Kira (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

32 kg.
Debreczeni Lilla (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Nátor Petra (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

47 kg. Petró Laura Lilla (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Gyermek korosztály

21 kg.
Békési Bence (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Gajdács János (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

24 kg. Griecs  Ábel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

27 kg. Peregi Botond (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+36 kg. Szűcs Máté (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

21 kg. Born Heidi (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
63 kg. Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)

42 kg. Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
65 kg. Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
63 kg. Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)
55 kg. Kurunczi Noémi (Barátság SE Battonya)

65 kg. Jancsó Lili Berta (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

K-1 SZABÁLYRENDSZER

Junior 1 (Ifjúsági) korosztály

51 kg. Almási  Béla (Békéscsabai JALTE – Energy Gym)
54  kg. Almási  Bálint  (Békéscsabai JALTE – Energy  Gym)

FORMAGYAKORLAT szabályrendszer

Creatív puszta kezes
Junior korosztály
Bak Ágnes Panna (Hegyesi Kick-boksz SE Füzesgyarmat)

Gyermek korosztály
Szemenyei Máté Bence (Contact KTHE  Orosháza)

Creatív fegyveres
Junior korosztály
Bak Ágnes Panna (Hegyesi Kick-boksz SE Füzesgyarmat)

Gyermek korosztály
Szemenyei Máté Bence (Contact KTHE  Orosháza)

Zenés puszta kezes
Junior korosztály
Markovics-Horváth Mira (Contact KTHE  Orosháza)

Gyermek korosztály
Szemenyei Máté Bence (Contact KTHE  Orosháza)

Zenés fegyveres
Gyermek korosztály
Szemenyei Máté Bence (Contact KTHE  Orosháza)

Junior csapat Mix team, Magyarország, benne Bak Ágnes Panna (Hegyesi Kick-boksz SE Füzesgyarmat) és Markovics-Horváth Mira (Contact KTHE  Orosháza)

hirdetés