Kick-box: Eddig öt Békés vármegyei felnőtt a válogatottban!

kick box Halustyik Cintia,Brezovszky Zoltán, Puravecz Péter

Szombathelyen, az ELTE Dr. Gál László Egyetemi Sportcsarnokában rendezték meg a Magyar Kick – box Szövetség 2024 évi Tatami és Formagyakorlat Felnőtt és Masters Class Magyar Bajnokságát, amelyen 23 csapat 76 versenyzője 128 nevezéssel indult el.

A light- contact , kick – light és formagyakorlat szabályrendszerben megrendezett versenyen a tét nem csak a felnőtt és masters (veterán) magyar bajnoki címek eldöntése volt, hanem a győztesek jogot formáltak arra, hogy a novemberi, Görögország fővárosában, Athénben megrendezendő Európa – bajnokságon a magyar válogatott színeiben induljanak. A versenyt , amit a szombathelyi Controll SE bonyolított le, a jó szervezettség és a kiváló verseny hangulat jellemezte. Erről meggyőződhetett Galambos Péter, a Magyar Kick – box Szövetség jelen lévő elnöke is.

hirdetés

A verseny lefolyását segítette Gasparik Róbert nemzetközi bíró, aki a füzesgyarmati Hegyesi KB SE vezetője. S ebben a mezőnyben indultak a Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői is. Versenynap végén már kialakult, ki szerezte meg a jogot az athéni indulásra. A seniorok között a battonyai Mezei Nikolett lehet válogatott 65 kg súlycsoportban mind light, mind kick light szabályrendszerben.

A masters korosztályban Dohányos András (Bcs. JALTE-Dohányos team) 94 kg-os súlycsoportban mind light- contactban mind kick – light – ban válogatott lett, csakúgy, mint női 65 kg.-ban Kovács Mariann, a Kondorosi Kick- box se versenyzője. Akik nem kerültek be a válogatottba, úgy küzdöttek, hogy megállták a helyüket. Czeglédi Tamás, a békéscsabai Bcs. JALTE-Dohányos team harcosa 3.lett a 69 kg-os súlycsoportban, míg a kondorosi Maginyecz György, több éves kihagyás után, felkészülve színvonalasan küzdött, és 5.lett.

A senior formagyakorlatosok között az orosházi Contact Kick-boksz,Thai-boksz Egyesület versenyzői kerültek be a válogatottba. Brezovszky Zoltán három kategóriában már válogatott lett, s most zenés fegyveres formagyakorlatban is bajnok lett, s ebben kijutott az Európa-bajnokságra. Halustyik Cintia a két pusztakezes kategóriában kijutó volt, most a fegyveres kategóriákban ezüstérmes lett. Ő tehát két versenyszámban indulhat Athénban. Összegezve Békés vármegyéből öt felnőtt versenyző húzhatja fel a címeres mezt – idáig. Remélhetőleg, az októberben Csepelen megrendezendő point – fighting országos bajnokságon még gyarapszik a békésiek létszáma!

Dohányos András, Czeglédi Tamás