Ne kiabálj, hallom anélkül is! – Október a hallás hónapja

hallás, hallásvizsgálat Békéscsaba KO-HA Sound

A Ko-Ha Sound-nál évről évre egyre többen fordulnak meg hallásromlás miatt, ráadásul egyre fiatalabbak a páciensek, ami aggasztó tendencia. Éppen ezért fontos októberben, a hallás hónapjában még többet beszélni a hallásunk védelméről, ehhez a Ko-Ha Sound különböző akciókat is kínál.

Október a hallás hónapja – ez a kezdeményezés azzal a céllal indult, hogy felhívják a figyelmet a halláskárosodás veszélyeire, az intő jelekre. Az első problémákat talán nem is maga az egyén, hanem inkább a környezete veszi észre, bár ez függ attól, hogy hirtelen alakul ki a károsodás, vagy pedig folyamatosan lesz egyre rosszabb a helyzet. Ráadásul az is nehezíti a körülményeket, hogy például egy szemprobléma könnyen feltűnik, ha nem látjuk élesen a környezetünket, míg a zajok fokozatosan tűnnek el, nem tudjuk, mit kellene hallanunk. Nekünk az a minden, a teljes tartomány, amit az adott pillanatban biztosan hallunk.

hirdetés

A szűrővizsgálatok a hallásunk megőrzése érdekében szintén elengedhetetlenek. A szakemberek úgy látják, a fiatalok körében egyre súlyosabb a halláskárosodás, -csökkenés. Vizsgálják a kutatók, hogy a folyamatos fülhallgató-viselés okoz-e bajt. Az viszont biztos, hogy a hangos zene a fülhallgatón keresztül eltereli a fiatalok figyelmét és számos baleset forrása volt már – ez is egy fontos oldala ennek a témának. Mivel jelenleg egy zajos környezetben élünk, aki zenét hallgat, még hangosabban teszi, még nagyobb veszélynek kitéve a hallását és a testi épségét. Egy természetes hallásromlás a legtöbb embernél bekövetkezik, ahogy halad előre az életben, viszont ezt jelentősen felgyorsíthatják a korábban említett tényezők.

hirdetés

A hallás hónapjában arra is felhívják a figyelmet a szakemberek, hogy mi magunk, a környezet is figyeljünk oda idősebb hozzátartozóinkra. Ha valaki egy beszélgetés közben folyamatosan visszakérdez, mert nem értette az elhangzottakat, már egy jele a károsodásnak. Viszont sokan szégyellik, hogy romlik a hallásuk, nem kérnek még a probléma felmerülésekor segítséget, csak amikor már nagyobb a baj. Miközben egy szemüveget egyre bátrabban viselünk, a hallásunkra még mindig nem fordítunk elég figyelmet. Egy erőteljes halláskárosodás elmagányosodáshoz, depresszióhoz vezethet, hiszen az egyén kimarad a beszélgetésekből, kiesik a társas érintkezésekből, úgy érezheti idővel, hogy magára marad, mert nem hall. Ennek a demencia, a leépülés lehet a végső állapota.

A Ko-Ha Sound-nál igen széles az elérhető hallókészülékek palettája. Jelenleg összesen kilenc gyártóval dolgoznak együtt, ami azért kiemelten fontos, mert így az igényeket is szélesebb körben, az egyénnek legmegfelelőbb módon tudják kielégíteni. Sok fajta halláscsökkenés van, ezért nem elég a négy egyébként kötelezően előírt gyártó termékeit a polcokon tartani, a páciensek igényei ennél lényegesen színesebbek. Vannak olyanok, akiknek a mélyebb, és olyanok is, akiknek például a magasabb hangokon kell erősíteni, ehhez pedig más-más készülék az előnyösebb.

Egy másik fontos szempont a hallókészülékeknél a zajszűrés minősége, ugyanis a használónak a zajban is értenie kell a beszédet. A kor előrehaladtával ezek a készülékek szintén számos újításon mentek keresztül, például már itt is megjelent a mesterséges intelligencia. Emellett fontos, hogy a páciens komfortosan érezze magát a használata közben, így szükség lehet több típus kipróbálására is, főleg a fiatalabbaknál. Korábban az idősebbek megelégedtek annyival, hogy jobban hallottak, a fiataloknál már a minőség a lényeges.

A Ko-Ha Sound októberben ingyenes vizsgálattal vár mindenkit, aki szeretne többet tudni a hallásáról. Ez egy hallókészülék vásárlásakor egész évben ingyenes, de ebben a hónapban bárkinek elvégzik. Emellett tudnak segíteni a fülzúgás kivizsgálásában, tartanak uszodai illesztékeket, amelyek a vízben védik a fülünket. Illeszték elérhető éjszakai alváshoz, ha valakinek erre van szüksége, de a zajvédelemre ugyancsak tudnak megoldást, akár munkában nélkülözhetetlen, akár például vadászoknak a puska hangja miatt. Hallásvizsgálatot tudnak végezni újszülötteken is, ha egy gyermeknél ez kimaradt korábban. Illetve természetesen az utógondozást is elvégzik, ha valaki náluk választ hallókészüléket: egy folyamatos támogatást, segítséget kap tőlük a páciens.

A hallásunk védelmével kapcsolatos további érdekességekről, jó tanácsokról a cikkünk folytatásában olvashatnak majd!