Egy nő meghalt, és sokan megsebesültek a péntekre virradó éjszaka végrehajtott orosz légitámadás következtében – közölte az ukrán légierő.
A közlemény szerint az orosz hadsereg ezúttal 132 drónnal támadta Ukrajnát. Az ukrán légvédelem közülük 88-at megsemmisített, egy drón visszatért az orosz légtérbe, 41 pedig eltűnt a radarokról, „vélhetően a védelmi erők elektronikus hadviselésének aktív ellenintézkedései következtében” – áll a jelentésben.
A frontvonalon található Herszonban egy nő életét vesztette a dróntámadás következtében, valamint hét lakóház és egy közigazgatási épület megrongálódott.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál Oleh Kiperre, az Odessza megyei katonai közigazgatás vezetőjére hivatkozva azt közölte, hogy „az ellenség a Fekete-tenger melletti régió kikötői és közlekedési infrastruktúráját támadta”. Hét ember megsebesült, egyikük állapota súlyos. Tizenhárom épületben keletkeztek károk az Odessza megyei kormányzó közlése szerint.
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról számolt be, hogy Dnyiprovszkij kerületben egy lelőtt drón roncsai miatt egy ember megsebesült, kigyulladt a poliklinika épületének szigetelése, és több szomszédos épületben is károk keletkeztek.
MTI