Pontfighting Cup JALTE – Debreczeni team sikerrel!

Debreczeni team

A nemzetközi Kick-box versenynaptárában előkelő helyet foglal el a tizenkettedik alkalommal megrendezett olaszországi Point-fighting Cup, amely komoly kihívást jelent a szabályrendszer legjobbjainak.

hirdetés

Az olasz kick-box nagy hagyományokkal rendelkezik, és a point-fighting a lekedveltebb kick-box szabályrendszernek számít. Sok olasz klub és versenyző indul, s a nagy létszámú súlycsoportok ban gyakran nehezebb érmet szerezni, mint egy Világ – vagy Európa-bajnokságon. Ott ugyanis csak egy – az utánpótlásnál két – olasz versenyző indulhat, itt viszont sokkal több. S mellettük a külföldi riválisok, hiszen most is versenyzője indult el, köztük a békéscsabai JALTE-Debreczeni Team élversenyzői, akik közül a legtöbben népes mezőnyből „verekedték” fel magukat a dobogóra.

hirdetés

Castellanza-ban 15 ország 83 csapat 564 versenyző 1044 nevezéssel lépett tatamira. Viczián Dániel 22 indulóból lett ezüstérmes a felnőttek között, az utánpótlás korú Matuska Máté 33 indulóból győzött és 23 indulóból második lett. Jancsó Csenge és Jancsó Lili két aranyat szerzett, s és Debreczeni Lilla is aranyéremmel térhetett haza.

Nem nagy létszámú, de nyertes csapat utazott ki, hiszen összesen 6 arany 3 ezüst és 3 bronzérem volt termés. Természetesen Debreczeni Dezső mester meg volt elégedve a mutatott teljesítménnyel és eredményességgel! S ezek után nem meglepő, hogy az éremtáblázaton a JALTE-Debreczeni Team csapata 83 csapatból a második lett! Szépen zárult tehát a sikeres 2024-es versenyévad!

Eredmények:
Felnőtt korosztály
69 kg. 2. Viczián Dániel

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
57 kg. 3. Sánta Máté Dániel
63 kg. 2. Matuska Máté
69 kg. 1. Matuska Máté
46 kg. 3. Debreczeni Frida

65 kg.
1. Jancsó Lili Berta
2. Tóth Izabella

+65 kg. 1. Jancsó Lili Berta

Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg. 1. Jancsó Csenge
32 kg. 1. Jancsó Csenge
37 kg. 1. Debreczeni Lilla

TAG TEAM (csapat) kategória
3. JALTE-Debreczeni team (Debreczeni Frida, Jancsó Lili Berta, Tóth Izabella)

A győztes, Matuska Máté

hirdetés