Közeleg az Angyalok szárnyalása, az utolsó próbák zajlanak

Angyalok Fotó: Körös Hírcentrum

Hamarosan megrendezésre kerül az Angyalok szárnyalása gálaest Békéscsabán, a Jókai Színházban. Már az utolsó próbák zajlanak, a fiatalok nagyon izgatottan készülnek. Erről beszélgettünk az esemény két résztvevőjével, Liska Beussal és Árgyelán Tiborral a Körös Hírcentrum stúdiójában.

hirdetés

Tibi megosztotta, az első alkalommal, amikor neki is konferálnia kellett a rendezvényen, még nagyon izgult. Viszont azóta több év eltelt, időközben rengeteg tanácsot kapott a művésztársaktól is, így most már nagyon vár minden egyes színpadra lépést. Beus kiemelte, számukra kiváltság az, hogy a színészek a próbák, a felkészülés során rájuk áldozzák az idejüket, majd együtt is állhatnak színpadra. Tibi hozzátette, az a szövegében is benne van, hogy nem egyszerű a színészeknek a saját munkaidejükkel összeegyeztetni a próbákat, de mindent megtesznek ezért. Illetve az egyik iskola kórusa ugyancsak régi vendég már az Angyalok szárnyalásán, nekik az órarend szabja meg, mikor tudnak közösen dolgozni.

hirdetés

Az egyes szekciók külön-külön próbálnak, így a fiatalok a teljes műsort szintén csak a főpróbán, illetve az előadás estéjén láthatják. Beus ezt nem bánja, hiszen ezáltal számára is meglepetés a végeredmény. Tibi elárulta, a konferálók szövege folyamatosan alakul, kiegészül, ezért a végleges formáját majdhogynem az előadás idejére éri el. A saját szövegét tekintve a kötelező mondatokon felül szabad kezet kapnak. Ezt a próbák során ki is használják, ami még több nevetést ad a felkészüléshez.

Beus idén ismét új dalt kapott, amit elénekelhet, Koncz Zsuzsától választották neki a Fényvándor című számot. Nagyon tetszik neki a szövege, korábban nem ismerte, de csodálatosnak és különlegesnek tartja. Azzal neki szintén volt feladata, hogy a hangokat a színpadon is ki tudja énekelni. Ezért úgy tesz, mintha csak a próbán lenne, nem pedig a színházban. Ezzel úgy érzi, át tudja adni a zene mögötti érzéseket, és meghatni a közönséget.

Ahogy lezajlik a gála, másnap következik a megvendégelés az intézményben, illetve később megkapják a felvételt az Angyalok szárnyalásáról. Még napokig beszélnek a fiatalok a fellépésről, arról, hogy kinek mi tetszett, milyen visszajelzéseket kaptak, esetleg legközelebb mit szeretnének máshogy csinálni.

A két fiatallal készült teljes interjút itt meghallgathatják:

hirdetés