Az ukrán mozgósítás nem fedezi a veszteségeket az oroszok szerint

engels, Kárpátalja, drón, orosz, Ukrán háború, párizs, olimpia

Az ukrán hadsereg az elmúlt fél évben havi mintegy 50 ezer embert veszített, miközben a kiképzőközpontok csak 30 ezer újoncot készítettek fel – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

„Az elmúlt fél évben az ukrán fegyveres erők élőerejének havi egészségügyi és pótolhatatlan veszteségei stabilan 50 ezer fő körüliek és ennél magasabbak voltak (2025. januárjában – 51 960 fő, 2024. decemberében – 48 470 fő, 2024. novemberében – 60 805 fő, és így tovább)” – áll a tárca közleményében.

„Ugyanakkor az ukrán fegyveres erők kiképzőközpontjaiban az újoncok száma, még a TSzK-k (területi személyzeti központ, ukrajnai katonai igazgatási szerv) egész Ukrajnában való »aktiválását« is figyelembe véve, már mintegy fél éve alig éri el a havi 30 ezer főt, akiket megfelelő kiképzés nélkül küldenek a harci érintkezés vonalára, ami az ukrán fegyveres erők létszámának csökkenéséhez vezet” – olvasható a tájékoztatóban.

A moszkvai katonai tárca ukrán hivatalos adatokra hivatkozva azt állítja, hogy mintegy 100 ezer ukrán katona önkényesen hagyta el katonai egységét és szökött meg. A minisztérium rámutatott, hogy Kijev nyugati nyomásra törvénymódosítást készített elő, amely a mozgósítási korhatárt 25-ről 18 évre fogja leszállítani, ami „az egyetlen módja annak, hogy (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) még néhány hónapig feltartóztassa a front kaszkádszerű összeomlását a Donyec-medencében”.

A csütörtöki hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében csaknem 1300, a kurszki régióban pedig több mint 240 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A moszkvai katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint több hadiipari létesítményt, légi drónokat gyártó és tároló létesítményeket, két lőszerraktárt, öt páncélozott harcjárművet, két francia HAMMER irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők négy reaktív lövedékét, továbbá 61 repülőgép típusú távirányítású repülőszerkezetet.

Igor Kimakovszkij, a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz hadsereg Szelidove környékén és a településtől nyugatra egyes területeken kevesebb mint három kilométere közelítette meg az ukrajnai Dnyipropetrovszk megye határát.

Az oroszországi Kurszk megyében folyó harcokkal kapcsolatban az orosz védelmi tárca egyebek között hét páncélozott harcjármű, három drónirányító központ és két lőszerraktár megsemmisítéséről számolt be, két ellentámadás visszaverése mellett.

Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig mintegy 56 140 embert, 325 harckocsit, 241 gyalogsági harcjárművet, 185 páncélozott személyszállító járművet, 1653 páncélozott harcjárművet, 1707 gépkocsit, 396 tüzérségi löveget és 44 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek csütörtökön tüzérségi és dróntámadást. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) bejelentette, hogy a moszkvai régióban őrizetbe vett egy orosz állampolgárt, aki 2023-ban és 2024-ben több szabotázsakciót hajtott végre az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) utasítására. A férfi egyebek között felgyújtott egy javítás alatt álló mozdonyt, egy vasúti váltószekrényt, több mobiltornyot, valamint egy hadiipari vállalat raktárát.

Az orosz katonai ügyészség terrortámadás címen elrendelte Pavlo Rozlacs, az ukrán fegyveres erők tisztje letartóztatását. Rozlacs tavaly augusztusban parancsot adott arra, hogy a Kurszk megyei Bolsoje Szoldatszkoje települést mérgező és veszélyes vegyi anyagokkal töltött kazettás lőszerrel ágyúzzák. A mérgező gőz 19 embernek okozott egészségkárosodást.

A „Donyecki Népköztársaságban” csütörtökön távollétében 12,5 évi szabadságvesztésre ítélték Rimas Armaitis litván állampolgárt, amiért Ukrajna oldalán részt vett a harci cselekményekben. Armaitis 2022 márciusában csatlakozott az ukrán területvédelmi erők nemzetközi légiójához.

MTI