A bulgáriai Plovdivban folytatódott a kick-box Európa-kupa sorozat. A rangos viadalon 29 ország 213 klubjának 1378 versenyzője indult, 2168 nevezés leadásával. A versenyről elmondható, hogy a jó helyválasztás mellett a bulgároktól megszokott módon magas szakmai színvonalon bonyolították le a három napos rendezvényt. A Békés Megyei harcművész Szövetséghez tartozó klubok közül a békéscsabai JALTE – Debreczeni Team tagjai pénteki és a szombati versenynapon voltak érdekeltek amikor is a Point-fighting szabályrendszer küzdelmei zajlottak.
A csapat tagjai a hosszú buszos utazás ellenére is jól teljesítettek, minden versenyzőn hozta az elvárt eredmények még úgy is ha a sorsolás éppen nem volt túl szerencsésnek mondható. A fiúk közül Szikora Gergő a lányoknál Jancsó Lili tudta megduplázni az egyéniben szerzett aranyérmek számát.
Természetesen csapatküzdelemben is nagyon szép eredmények születtek amiből kiemelkedik a kadet 2 (ifjúsági) leánycsapat, akik az idei esztendőben még nem találtak legyőzőre. A kitartó küzdelmek eredményeként 10 arany, 7 ezüst és 12 bronzéremmel térhettek haza. A JALTE-Debreczeni team csapata az összesített éremtáblán 7. lett a 213 induló csapat közül, point-fighting szabályrendszerben pedig a szintén előkelő harmadik helyen végzett!

A battonyai Barátság SE is részt vett az Európa-kupán. Felnőtt élversenyzőjük, Mezei Nikolett megbízhatóan versenyezve light-contact-ban bronzérmet szerzett, kick-light-ban ezüstérmes lett, a döntőben a régi rivális ellen, a bolgár Gemkova ellen küzdve.
Összesítve a Békés Megyei harcművész Szövetséghez tartozó klubok versenyzői 10 arany, 8 ezüst és 13 bronzérmet szereztek, vagyis folytatódott az eredményes 2025 évi versenyévad!
Eredmények:
POITN-FIGHTING szabályrendszer
Kadet 2 (ifjúsági) korosztály
47 kg. 2.Szikora Bence (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
63 kg. 3.Petró Bálint (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
69 kg. 3.Petró Bálint (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
32 kg. 1.Jancsó Csenge (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
46 kg. 1.Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
50 kg. 2.Debreczeni Frida (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
60 kg. 1.Tóth Izabella (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
65 kg.
1.Jancsó Lili (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
2. Tóth Izabella (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+65 kg. 1.Jancsó Lili (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Ifjúsági csapat: 1.Bcs JALTE – Debreczeni team (Debreczeni Frida, Jancsó Lili, Tóth Izabella)
Ifjúsági csapat 3.(Benne Matuska Máté – Bcs JALTE – Debreczeni team)
Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg.
1.Antal Benjámin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3.Peregi Botond (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
32 kg. 2.Peregi Botond (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
42 kg. 1.Szikora Gergő Mihály (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
47 kg.
1.Szikora Gergő Mihály (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3.Tóth Kevin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+47 kg. 3.Stir István (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
28 kg. 3.Fábián Kira (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
37 kg. 2.Debreczeni Lilla (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
Fiú csapat
2. Bcs JALTE – Debreczeni team (Peregi Zétény, Szikora Gergő Mihály, Tóth Kevin )
Leány csapat: 1.Bcs JALTE – Debreczeni team (Debreczeni Lilla, Fábián Kira,Nátor Petra)
Gyermek korosztály
27 kg.
2. Griecs Ábel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3.Gajdács János (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
30 kg.
3. Griecs Ábel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3.Gajdács János (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
36 kg. 3.Nátor Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+ 36 kg. 3.Nátor Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
BULGARIA OPEN
Beginer (kezdő) kategória
POITN-FIGHTING szabályrendszer
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
57 kg. 3.Breznay Nándor (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Felnőtt korosztály
65 kg. 3.Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya)
KICK-LIGHT szabályrendszer
65 kg. 2. Mezei Nikolett (Barátság SE, Battonya)