Egy lakatlan házból akart szerszámgépeket lopni két férfi Dobozon. Össze is készítették az épület elé az értékesnek vélt dolgokat, ám pechjükre nem indult az autó, amivel a háztól nem messze álltak meg. Éppen próbálták beindítani, amikor a szolgálatban lévő helyi rendőrök leparkoltak mellettük. Gyanússá vált nekik a két férfi, ezért körbenéztek a környéken, és megtalálták a fűben összekészített szerszámokat. A Békéscsabai Rendőrkapitányságon lopás vétség miatt indult eljárás, a nyomozás a napokban fejeződött be.
Két fűkaszát, öt láncfűrészt és egy kávéfőzőt próbált meg ellopni két férfi 2024. október 9-én éjszaka Dobozon. Kocsikázás közben jött az ötlet, hogy szétnéznek az egyik házban, aminek a tulajdonosa ritkán jár haza, és elviszik, amit értékesnek gondolnak. Az épülettől mintegy 150 méterre parkoltak le a kocsival, majd az egyik ablakon bejutottak a házba, és összepakolták az ott lévő szerszámgépeket. Visszamentek a kocsiért, a lopott holmit pedig az épület előtti füves területen hagyták, két roncsautó takarásában. A szerencse azonban elpártolt tőlük. Pechjükre ugyanis nem indult a kocsi, többszöri próbálkozás után sem.
Éppen próbáltak életet lehelni belé, amikor váratlanul egy rendőrautó állt meg mellettük, és két körzeti megbízott szállt ki belőle. A 19 éves és a 22 éves férfi azt mondta, hogy kifogyott az üzemanyaguk, de a rendőröknek feltűnt, hogy idegesek és zavarban vannak. Az egyik körzeti megbízott elindult, hogy körbenézzen a környéken, és rövid idő alatt meg is találta a szerszámgépket. A férfiak kezdetben tagadták, hogy közük lenne a dologhoz, de aztán elismerték, hogy el akarták vinni őket.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást ellenük. A rendőrség lezárta a nyomozást, és az iratokat továbbította az ügyészségre.