A nyár közeledtével sokan terveznek kerékpártúrát, vagy szeretnék magukkal vinni a biciklijüket utazásaik során. Dr. Szombati Andrea, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a legfontosabb, ehhez kapcsolódó közlekedési szabályokról számolt be.
A vonóhorogra szerelhető kerékpárszállítók olyan eszközök, amelyeknek nincs saját futóművük. Azonban nagyon fontos, hogy ebben az esetben is betartsuk a közlekedési szabályokat. Ha kerékpárszállítót szerzünk be, elengedhetetlen, hogy elolvassuk a használati útmutatóját, és biztonságosan rögzítsük azt az autónkra, legyen szó akár a vonóhorogra, akár a hátsó felnyíló ajtóra rögzíthető verzióról.
Ez is érdekelheti
Súlyos baleset Mezőberénynél: vízért nyúlt, felborult az autóvalNagyon lényeges, hogy a rendszámnak látszódnia kell, ezért nem közlekedhetünk úgy, hogy az ne legyen olvasható. Ezeken a kerékpárszállítókon van egy tartó, ahová fel tudjuk helyezni a rendszámot, de felmerül a kérdés, hogy melyiket. Ki tudunk váltani kerékpárszállítóra szolgáló szürke rendszámot is. Ez nem kötelező, viszont ha valaki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor egy kormányablakban jelezheti ez irányú igényét, és ott megkapja a tájékoztatást a költségekről és a használat módjáról. Ha valakinek ilyen nincs, akkor megteheti, hogy az autó hátsó rendszámát átteszi a kerékpárszállítóra. De természetesen csak annak a járműnek a hatósági jelzése helyezhető át, amire azt kiállították.
Nagyon fontos kiemelni továbbá, hogy az autó különböző fényjelzőinek, tehát az irányjelzőknek, a féklámpáknak és a fényszóróknak is jól látszódniuk kell. Ha a kerékpárszállítón vannak ilyen lámpák, akkor indulás előtt gondoskodjunk azoknak az autó elektromos rendszerével való összekötéséről, így a kerékpárszállítón is láthatóak lesznek ezek a jelzőfények. Emellett mindenképpen úgy rögzítsük a kerékpárszállítót, hogy az menet közben ne mozdulhasson el, ne eshessen le. Illetve a kerékpárt is úgy helyezzük bele és rögzítsük, hogy ilyesmi ne történhessen meg vezetés közben.
Itt, Békés vármegyében is nagyon sokan kerékpároznak, hiszen a domborzati viszonyok kedvezőek ehhez, ugyanakkor a baleseti statisztikában is meglátszik mindez. Vezető baleseti ok az elsőbbségadás elmulasztása, és a kerékpárosok is szép számban szerepelnek az okozók között. A kerékpár is jármű, tehát aki kerékpározik, figyelembe kell vennie a közúti jelzéseket, így például az „elsőbbségadás kötelező” táblát – fogalmazott dr. Szombati Andrea. Tehát ha egy kereszteződéshez érkezik a kerékpáros, és neki van elsőbbségadásra kötelező táblája vagy stop táblája („állj, elsőbbségadás kötelező”), akkor neki is eleget kell tennie ennek a kötelezettségének.
Lehet, hogy csak elsőbbségadásra kötelezi őket egy tábla, de ha mégis úgy látják, hogy nem tudják biztonsággal belátni a kereszteződést, akkor inkább álljanak meg. Tegyék le a lábukat, és nézzenek körül nyugodtan, csak utána hajtsanak tovább. Abból valóban súlyos sérüléses baleset is történhet, esetleg tragédia, ha valaki úgy megy bele egy kereszteződésbe, hogy egyébként elsőbbséget kellett volna adnia, és összeütközik valakivel.
Az alkoholfogyasztás rendszerint felmerül a kerékpárosokkal kapcsolatban. A bicikliseknek is a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban kell maradniuk. Tehát annyi alkoholt nem fogyaszthatnak, hogy ne tudják biztonságosan az utat követni. Az szintén elengedhetetlen, hogy a bicikli jól felszerelt legyen, az előírt tartozékok. Az első keréken egy tengelyen a két prizma azért logikus, mert ha egy kerékpáros behajt egy kereszteződésbe, az első kerék látszik elsőként. A prizmán kívül a világítások használata rendkívül fontos, de a kormány és a fékek is működjenek üzemszerűen, és ezeket időnként ellenőrizzük is.
Ha gyerekek kerékpároznak akár szülőkkel, akár egyedül, mindenképpen fordítsunk gondot a gyermek kerékpárjának felszerelésére is – folytatta a szóvivő. Most már hosszabbodnak a nappalok, és többet közlekedünk világosban, de egy kirándulás el is nyúlhat, szürkületben, sötétben is közlekedhetünk, így elengedhetetlen a láthatóság. A világítás lehet a kerékpároson is, akár fejlámpa formájában, a lényeg, hogy elöl és hátul is legyen valamilyen jelzőfény, illetve használjuk a láthatósági mellényt.
Főútvonalakon kerékpárral közlekedhetünk, viszont fontos elmondanom, hogy főútvonalról balra bekanyarodni, megfordulni nem szabad, és 12 évet be nem töltött személy ott nem mehet kerékpárral. Bekanyarodnunk balra a mögöttes forgalom miatt rendkívül veszélyes lehet, ezért le kell szállnunk, és az út szélétől, ha át akarunk menni a túloldalra, úgymond arra szerettünk volna kanyarodni, akkor toljuk át a kerékpárt, természetesen előtte jól nézzünk körül.