Több mint 13 milliót csalt ki ismerőseitől egy férfi – vádat emeltek ellene

gazdaság, átlagbér Fotó: Pixabay

A Battonyai Járási Ügyészség 12 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és 5 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt egy 35 éves büntetlen előéletű mezőkovácsházi férfival szemben, aki pénzkölcsönökkel összefüggésben csapta be ismerőseit. A járási ügyészség indítvány tett arra is, hogy a már végrehajtást kérő sértettek polgári jogi igényét a bíróság utasítsa egyéb törvényes útra, míg a többi sértett polgári jogi igényét érdemben bírálja el, azaz kötelezze a terheltet az okozott kár megtérítésére.

A férfi a vádbeli időben rendszeres haszonszerzésre törekedve valótlan indokokkal kért és kapott különböző nagyságú összegeket kölcsön ismerőseitől, akiket tévedésbe ejtett azzal, hogy a kapott vagy annál nagyobb összeget meghatározott időn belül visszafizeti. A terhelt a megszerzett összeget saját céljaira, többek között szerencsejátékra fordította, a kapott összegek visszafizetésére nem volt lehetősége, de az nem is állt a szándékában.

A férfi legnagyobb kárt egy volt munkatársának okozta, akit 2020 augusztusában keresett meg azért, hogy tőle kölcsönt kérjen, melyet azzal indokolt, hogy vállalkozást szeretne indítani, amihez nincs elegendő pénze. A jószándékú munkatárs a kérésnek megfelelően néhány nap múlva átadott 8.500.000.-Ft készpénzt a terheltnek, aki azt az ígéretet tette neki, hogy a kölcsönkért összeget 2021. december 31-ig visszaadja.

A vádlott még ugyanebben az évben, további összeget kért kölcsön a sértettől arra hivatkozva, hogy az összeg teherautó vásárlásra kell neki, illetve más személyeknek tartozik kisebb összegekkel, melyeket szeretne kifizetni. Ekkor a megtévesztett sértett 5.400.000.- Ft-ot adott át kölcsönként a terheltnek, aki azt ígérte, hogy a kapott összeget a korábban kölcsönkapott összeggel együtt 2021. december 31-ig megadja. A terhelt a sértettől kapott összeget nem fizette vissza, arra reális lehetősége sem volt, és az nem is állt szándékában; a sértettet jogtalan haszonszerzés végett a visszafizetés szándékát és képességét illetően tévedésbe ejtette, és ezzel 13.900.000.-Ft kárt okozott.

Az okozott kárból a terhelttel szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárás során mindössze 170.000.-Ft került megfizetésre, így a kár zöme jelenleg is megtérítetlenül fennáll.


A fenti tartalom a Békés Vármegyei Főügyészség hivatalos közleménye alapján, változtatás nélkül került közlésre. A szerkesztőség a közlemény tartalmát nem módosítja és nem vizsgálja felül. A közlemény illusztrálására használt kép jogtisztán, szabadon hozzáférhető internetes forrásból származik, felhasználása jogi akadályba nem ütközik.