Kreml: az ukrajnai rendezés lesz az alaszkai orosz-amerikai csúcs központi témája

Oroszország, Belgorod, Varvarivka, Trump, Ukrán válság, háború, dróncsapás

Az ukrajnai válság rendezése lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök pénteken esedékes tárgyalásainak központi témája Alaszkában – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak csütörtökön Moszkvában.

Mint elmondta, a tárgyalások pénteken, helyi idő szerint 11:30-kor (közép-európai szerint 21:30-kor) kezdődnek majd, az anchorage-i Elmendorf-Richardson katonai bázison. Miután a két elnök rövid üdvözletet mond el, az eszmecsere négyszemközt, tolmácsok részvételével kezdődik, majd kibővített formában, a delegációk tagjainak csatlakozásával folytatódik.

„Ami a csúcstalálkozó napirendjét illeti, mindenki számára nyilvánvaló, hogy a központi téma az ukrán válság rendezése lesz, figyelembe véve a Kremlben augusztus 6-án Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízott részvételével megtartott megbeszélést” – mondta Usakov.

Putyin és Trump egyebek között a kétoldalú gazdasági együttműködésről és globális biztonsági kérdésekről is tárgyalni fog, majd közös sajtótájékoztatót tart. Usakov szerint a tárgyalások időtartamát még nem határozták meg, ez a két elnök döntésétől függ majd.

Közölte, hogy a megbeszélésen orosz részről Szergej Lavrov külügyminiszter, Anton Sziluanov pénzügyminiszter, Andrej Belouszov védelmi miniszter, Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója, valamint ő maga vesz részt. Az amerikai delegáció összetételét még nem hozták nyilvánosságra.

Putyin a csúcstalálkozót megelőzően, csütörtökön orosz állami vezetőket tájékoztatott az ukrán küldöttséggel folytatott kétoldalú tárgyalásokról, és azt hangoztatta, hogy Trump-kormányzat „erőteljes erőfeszítéseket” tesz annak érekében, hogy létrejöjjenek a hosszú távú béke feltételei a két országa között, Európában és az egész világon. Putyin nem zárta ki, hogy a következő lépés az Egyesült Államokkal való kapcsolatokban egy megállapodás lehet a hadászati támadófegyverek korlátozása terén.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára azt hangoztatta, hogy Putyin és Trump kész a párbeszédre és a nehéz témák megvitatására. Az ő megfogalmazása szerint jelenleg, Alaszka esetében orosz-amerikai csúcstalálkozóról van szó, Ukrajna álláspontjának majd a tárgyalások következő szakaszait fogják szentelni. Közölte, hogy Anchorage-ben a felek nem fognak dokumentumokat aláírni.

Peszkov elmondta, a találkozó előkészítését azok a „jelzések” tették lehetővé, amelyeket a vezetők Witkoff különmegbízott közvetítésével váltottak egymással. Nem vállalkozott a tárgyalások eredményeinek előrejelzésére, és megismételte, hogy a két elnök közös sajtótájékoztatón számol majd be az elért megállapodásokról.

„Abból, a két ország elnöke által tanúsított jó politikai akaratból indulunk ki, hogy a kérdéseket párbeszéd útján kell megoldani” – jelentette ki

A Kreml szóvivője szerint Moszkva értékeli Trump nem szokványos megközelítését a legbonyolultabb kérdések megoldásában. A szóvivő meglátása szerint az amerikai elnök őszintén szeretné elősegíteni a béke diplomáciai úton történő elérését.

Mint fogalmazott, „jelenleg hiány mutatkozik a kölcsönös politikai akaratból: Európától nem várható észszerű válasz”.

MTI

Kövessen minket Facebookon is!
Követem!