Az orosz hadsereg több mint hatszáz rakétát és drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen csütörtökre virradóra, az eddigi adatok szerint egy ember meghalt, sokan megsebesültek, és komoly anyagi károk keletkeztek – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának csütörtök reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 40 különböző típusú rakétával és 574 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat. A légvédelemnek 31 rakétát és 546 drónt sikerült megsemmisítenie, illetve eltérítenie eredeti pályájáról. Tizenegy helyen értek célt a támadó eszközök, három helyen pedig lezuhanó roncsok okoztak károkat.
Ez is érdekelheti
Ötből négyen fennakadtak a drogteszten MezőberénybenMunkácson két rakéta csapódott be egy iparvállalat területére – közölték országos és Kárpátalja megyei hírportálok a helyi önkormányzat, Miroszlav Bileckij megyei katonai kormányzó és a katasztrófavédelem közösségi platformokon megosztott információi alapján. A legfrissebb rendőrségi jelentés szerint 15 ember megsebesült a támadásban, kettejük állapota súlyos.
Andrij Szibiha külügyminisztert idézve az Interfax Ukrajina hírügynökség jelentette, hogy a munkácsi üzem egy amerikai tőkével elektronikai termékeket gyártó vállalat. Ez teljes egészében polgári objektum, semmi köze a védelmi iparhoz vagy a hadsereghez – tette hozzá.
Ez nem az első eset, hogy orosz támadás ér amerikai vállalatot Ukrajnában, ugyanis az év elején a Boeing kijevi irodáit érte légicsapás – emlékeztetett az ukrán külügyminiszter. A szerda éjszakai támadások azt is bizonyítják, hogy sürgősen meg kell erősíteni Ukrajna légvédelmét további rendszerekkel és elfogó rakétákkal – összegezte Szibiha.
Az elektronikai üzemben mintegy hétezer négyzetméteren keletkezett tűz és sűrű füst, és emiatt a hatóságok felszólították a városban és környékén élőket, hogy zárják be lakásuk ablakait, és csak indokolt esetben menjenek ki az utcára.
Az egy haláleset Nyugat-Ukrajna legnagyobb városában, Lvivben történt, hárman pedig megsebesültek ott az éjszakai légitámadásban – közölte az Ukrajinszka pravda hírportál Makszim Kozickij megyei katonai kormányzó és a katasztrófavédelem Telegram-bejegyzéseire hivatkozva.
Huszonhat lakóház, egy óvoda- és egy bírósági épület, valamint egy ipari épület megrongálódott, tizenegy lakásból ki kellett költöztetni a lakókat – közölte a megyevezető.
MTI