Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot – közölte a Maszol.ro hírportál.
A fürdőkomplexum bezárását június 2-án rendelték el a hatóságok azt követően, hogy a parajdi sóbánya teljesen víz alá került. A vízbetörés környékéről kitelepítették a lakosságot és forgalomkorlátozást vezettek be. A rekreációs központ egy Facebook-bejegyzésben köszönetet mondott a parajdiaknak nyújtott támogatásért, és örömét fejezte ki amiatt, hogy a bezárást szükségessé tevő körülmények megszűntek, ismét érkezhetnek vendégek nagy számban.
Ez is érdekelheti
Ötből négyen fennakadtak a drogteszten MezőberénybenFelidézték, hogy augusztus 13-án visszatérhettek lakásukba a kitelepítettek, és a hatóságok feloldották a forgalomkorlátozást is. Egyedül a régi sóbánya fölötti beomlásokat, valamint a Korond-patak völgyében húzódó munkaterületet nem lehet megközelíteni.
A lap szerint a parajdi wellness-központ a sóbánya után a székelyföldi község legnagyobb számú látogatót vonzó létesítménye, amely ezer méteres mélységből származó, magas ásványkoncentrációjú sós termálvízzel várja a gyógyulni vágyókat.
A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel korábban, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.
MTI