„Törődés az emberi élet legfőbb célja, vigyázzon szeretteire és önmagára!” – e gondolat jegyében szervezett bűnmegelőzési vetélkedőt a Békéscsabai Rendőrkapitányság október 1-jén, az idősek világnapján.
A programnak a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ Fövenyes Utcai Idősek Klubja adott otthont, ahol Szilágyi Ilona rendőr őrnagy, bűnmegelőzési kiemelt főelőadó vezette a rendezvényt.
Ez is érdekelheti
Frontálisan ütközött két autó MezőberénybenA klubtagok négy csapatban mérték össze tudásukat. A feladványok között állatvédelemmel, vagyonvédelemmel, drogprevencióval kapcsolatos kérdések szerepeltek, de az internethasználat és a közlekedésbiztonság témái is előkerültek. A vetélkedő játékos formában zajlott: activity-feladatok, fejtörők, valamint interaktív helyzetgyakorlatok segítették a résztvevőket a bűnmegelőzési ismeretek elmélyítésében.
Kiemelt hangsúlyt kapott a család védelme, valamint az idősebbek segítő, óvó szerepe a családon belül. A feladatok megoldását követően ismeretterjesztő előadásra került sor, amelyben az illegális dohánytermékekről és a tiltott kábítószerekről hallhattak a résztvevők. Az előadás célja az volt, hogy az idősek is könnyebben felismerjék a problémákat és segítséget tudjanak nyújtani a fiatalabb családtagoknak.
A vetélkedő kreatív feladattal zárult: versírásra kérték a csapatokat. A „VIGYÁZZ! CSALÓK” elnevezésű csapat alkotása fogalmazta meg legtalálóbban a rendezvény üzenetét, miszerint a törődés és az odafigyelés a bűnmegelőzés egyik legfontosabb eszköze.